Kereső Vendégkönyv Linkek Képtár

Izraelita iskola


Az általános tankötelezettség elrendelése idején a szoboszlói zsidóság létszáma 240 főt, majd 1910-ben már 550 főt tett ki. Az 1860-as években az izraelita egyház keretében valamilyen kiscsoportos magánjellegű tanítás már folyt. A hivatalos iskolai rendszerű tanítás 1886-ban indult meg 36 növendékkel. Az egyház egy tantermet tudott az iskola számára biztosítani, egy tanítóval. Később egy újabb helyiség építésével és második tanító alkalmazásával a nagy létszámú összevont I-IV. osztályt kettébontották. Az iskolában a továbbiakban sem nyitottak V-VI. osztályt. Azok a szülők, akik mind a hat osztályt el akarták végeztetni gyermekeikkel, a református iskolába kellett, hogy beírassák azokat. Itt viszont tandíjat fizettek. A zsidó tanulók egy másik része a negyedik osztály elvégzése után a polgári iskolában folytatta tanulmányait.

Az izraelita iskola megszervezésében, fenntartásban jelentős szerepet vállalt Adler Farkas, a hitközség elnöke. A két világháború között a zsidóságra nehezedő és egyre fokozódó korlátozások következtében az iskola is igen nehéz helyzetbe került. Megvonták tőle azt a 1.160 pengős évi segélyt, mellyel a város eddig hozzájárult az iskola fenntartásához. Az 1940-es években már csak női tanerő alkalmazásával - ami a hitelvekkel ellentétes volt - tudták a tanítást folytatni. A német megszállástól kezdve a tanítás szünetelt. Az államosítás után a két tanterem az 1. sz. iskola kezelésébe került. Itt kezdődött meg 1948-ban először a "gyógypedagógiai nevelésre" szorult gyerekek szervezett oktatása.

Forrás: Szülőföldünk-lakóhelyünk Hajdúszoboszló, Erdei Gyula (2001)

A lap tetejére