Városi bíróság
Hajdúszoboszlón 1902-1948 között folyamatosan járásbíróság
működött. A jobb feltételek biztosítása céljából 1925-ben új épületet építettek számára. Ez az épület ma is áll a Luther utca sarkán. Jelenleg a tüdőbeteg gondozónak ad helyet. A közigazgatás átszervezésével 1948-ban Hajdúszoboszlón megszüntették a járásbíróságot. A szoboszlóiaknak előbb Debrecenbe, majd Püspökladányba kellett ügyeik tárgyalására járni. Ez utóbbit különösen sérelmezte a lakosság.
A rendszerváltás elején 1991. jan. 1-től ismét van Hajdúszoboszlón bíróság. Székhelyéül a volt MSZMP Kálvin-téren lévő épületét kapta. A szoboszlóiakon kívül peres és hagyatéki ügyeikkel ide fordulhatnak a hajdúszoboszlói kistérség többi településeinek lakosai is.
Forrás: Szülőföldünk-lakóhelyünk Hajdúszoboszló, Erdei Gyula (2001)








