A szoboszlói juhászok viselt dolgairól
Azt beszélik, hogy a hajdúszoboszlói juhászok voltak régen verekedős természetűek. Ők találták fel a bográcsfenék használatát is - ha a mendemondának hinni lehet.
Sok karakán legény akadt köztük. S amikor már megsokallták a csikósok, gulyások velük szemben elkövetett túlkapásait, hozzáláttak, hogy némi gátat vessenek elébük. Jóféle körülvágott bográcsfeneket borítottak a fejükre, lehajló szélű kalapjuk alá, oltalmul a fokosok és egyéb ártalmas eszközök ellen, s úgy kezdték az egyezkedést. S bizony nemegyszer ők osztották ki az utolsó ütéseket. Öreg csikósok, gulyások is bevallják ezt, felemlegetvén az elmúlt időket.
A Hortobágy mellett juhászkodó vén Csibinek, még bojtárkorában, odakiáltott valami csúfolódó szót egy gulyáslegény, aki a karám mellett lovagolt el:
"Gyere utánam a szamaradon, te!"
"Megállsz te még, gulyás kiáltott vissza Csibi -, mert gyalog is utolérlek, osztán az inadba akasztom ezt a kampót!"
Idők múltán össze hozta őket a balsors, s akkor aztán bele is akasztotta a kampót. Úgy, hogy a legényt lepedőben vették fel a csapszék küszöbéről.
A Meggyesbe is betért egyszer, lámpagyújtás idején, két juhász legény, bográcsfenékkel kalapjuk alatt. Amint asztalhoz ültek, kampójukat térdük közé fogták, nehogy más kezébe tévedjen. A másik asztalnál ugyanis csikósbojtárok koccintgattak. Az első pohár után a két juhász mindjárt ezekre alkalmazta a nótát. Mert nyilvánvaló volt, hogy ez a négyesben létel semmiképpen sem múlik el zokszó nélkül. Kezdeni pediglen mindig legényesebb!...
Elszaladt a csikós lova,
Gyalog maradt a gazdája.
Mit ér a csikós ló nélkül,
Csakúgy tébláb esze nélkül.
Haszna néki csak addig van,
Míg a lova alatta van...
"A ti birka eszetek szerint!" - kiáltott oda az egyik csikóslegény, és botja végét már irányozta is az előénekes juhász eszetokja felé. Az meg nemhogy elkapta volna a fejét, hanem még inkább neki tartotta, azzal igyekezvén felfogni az ütést. Fel is fogta derekason! Még az üvegek is megcsendültek a kármentőben. A bográcsfenékről visszapattant bot leütötte a mestergerendán lógó kormos lámpát. A sötétben aztán olyan csúnyán összegabalyodtak, azt se tudták, ki kinek adott, ki kitől kapott.
Azt mondják, hogy ezt a csúfoló nótát a juhászok költötték a nyáj melletti furulyázgatás közben. Nem feledkeztek meg a gulyásokról sem, őket is megörökkítették:
Azért ült a gulyás lóra,
Mert hamis volt a bikája,
Mikor felpattant hátára,
Beleakadt a szarvába,
Gatyaszára széjjel szakadt,
A tisztességből kimaradt.
Akár juhászok költötték, akár se, maguk a csikósok, gulyások is használták ezeket a nótákat, egymás gúnyolására. Ők viaskodtak legtöbbet, éppen azért, mert kicsi s így bizonytalan volt köztük a rangbéli különbség.
Forrás: Pusztai szabadok - Rajzok a régi Alföld életéből, Szűcs Sándor