Szoboszló városszerkezete a 17. században
Bocskai István fejedelem 1606. szeptember 2-án, Kassán kelt szabadságlevelével Halasi Fekete Péter kapitány vezetése alatt hét század lovas hajdút telepített Szoboszlóra. 1607. február 5-én Szabolcs megye Kárászon tartott közgyűlésén ki is hirdették, és a letelepedéssel párhuzamosan el is indult a városhálózat kiépülése. 1610. április 1-én Báthory Gábor már vásártartási jogot adományozott Szoboszlónak, amely privilégiumot csak városok nyerhettek el!
A korabeli feljegyzések a város három utcájáról tudósítanak, már a XVII. század első felében is. 
Ezek nagyjából a Kösely folyóval párhuzamosan futottak. Legnépesebb az ún. Nagy utca lehetett. Mellette az ún. Közép utca feküdt. Nevét nyilván onnan nyerte, hogy a három utca között a középső helyet foglalta el. A város harmadik utcája pedig az előbb ún. Harmadfél, majd Harmadik utcának nevezett utca volt. Ezt pedig bizonyára azért nevezték Harmadfél utcának, mert előbb csak félig települt be, s csak a század második felében egészült ki. Az írásos források egyébként igen homályosan számolnak be a települési rendszerről, hogy mégis nagy általánosságban ismerjük Szoboszló XVII. századi település- rendszerét, azt Györffy Istvánnak köszönhetjük.
A jeles néprajztudós az írásos források hiányosságait leküzdve különböző összehasonlító anyagok és a városról 
1783-ból ránk maradt térkép segítségével tárta fel városunk település- szerkezetét. Megítélése szerint a város a magyar várak mintájára hármas erősségből állott. Kívül találjuk az ún. latorkertet, amit a tolvajok távoltartására egymás mellé állított hegyes karókból kerítés övezett. E latorkerítésen a fő közlekedési utak bemenetelénél sorompóval lezárt kapuk voltak, és csak ezeken keresztül lehetett bejutni az ún. külső vagy huszárvárba. A városnak ezt a részét igen gyakran kertségnek is nevezték, ezért soroljuk a hajdúvárosokat ma is a kertes települések rendszerébe. A kertség foglalta magába a hajdúváros legnagyobb részét, s ez volt a szoboszlóiak gazdasági üzemhelye. A lovasság állandóan itt táborozott, itt voltak az istállók is s az egész jószágtartás itt folyt; a szérűskertek, sőt a lakosság gabonatároló vermei, malmai, tűzelőanyaga mind-mind a messze kiterjeszkedő huszárvár területén található. A hajdúváros elkülöníthető harmadik részét az ún. belső vár alkotta.
A huszárvár és a belső vár között húzódott a város legjellegzetesebb védelmi berendezkedése, a vízzel telt árok és a belső partján a híres hajdúpalánk. Ehelyett vagy emellett áthághatatlan töviskerítést is húztak az árkon belül. A belső vár volt a lakosság tulajdonképpeni lakóhelye. A hajdúvitézek itt építették fel sűrű egymásutánban eléggé rendszertelenül lakóházaikat. Ez volt a belső telke a hajdúgazdának, amihez a kertségben az ötször-tízszer nagyobb területű telek szervesen kapcsolódott. Méltán beszél tehát a néprajzi irodalom Szoboszló esetén is a kétbeltelkes települési formáról. A kor szokásának megfelelően még a belső váron belül is találunk egy erődítést, a város központjában fekvő templomot bástyákkal tarkított kőfallal vették körül s végveszély idején a megrémült lakosság ide menekült.
A települést a három részre osztott határ övezte. Közvetlenül a latorkerthez csatlakozott a belső legelő, 
ezt követte a szántóterület, és azon kívül húzódott a nagy kiterjedésű legelők vagy puszták öve. Szoboszló tehát a XVII. században kimondottan agrártelepülés, s amint a határbeosztásból is kitűnik, a fő termelési ág az állattenyésztés volt. A település szerkezete, külső formája a következő századokban lényegesen megváltozott, de a XVII. századi jegyei közül néhányat még napjainkig is megőrzött.
Forrás: Hajdúszoboszló monográfiája, Szoboszló hajdúváros, Rácz István (1975)
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár