Mészöly Géza
festő
Sárbogárd,1844.05.18. - Jobbágyi,1887.11.17.
(43 év 5 hónap)
A magyar művészettörténet, a tájképfestészet nagy alakja, akiről eddig elfelejtkeztek Hajdúszoboszlón, ahova pedig több szállal is kötődött. Abba a szoboszlói élvonalba tartozik, ahova Hőgyes Endre orvosprofesszor, Acsády Ignác történész, Szép Ernő költő, Szabó László szobrász. Művei a Magyar Nemzeti Galériában és Székesfehérváron találhatók.
1844. május 18-án született Sárbogárdon, nemesi családban. Apja, Mészöly Imre törvényszéki bíró, anyja Kenessey Juliánna volt. A sárbogárdi elemi iskola elvégzése után hazafias érzelmű szülei nem akarták a Habsburg-hű katolikus egyház valamelyik dunántúli iskolájába adni, és az önkényuralom protestánsellenes intézkedéseire válaszul csak azért is református iskolába akarták fiukat taníttatni. Így küldték a szabadságharc szellemét őrző tiszántúli környezetbe tanulni. Ehhez a felfogáshoz megfelelő rokoni környezet is adódott. Anyai nagyanyja, a művelt Kenessey Zsigmondné a hajdúságból származott. Az ő révén hozták el Hajdúszoboszlóra Mészöly Gézát, a rokon Foghtüy Sámuelékhez. Foghtüy Sámuel a reformkori utolsó rendi országgyűlés követe volt és ott Kossuth Lajos híve. Tagja volt a Kossuth vezette bécsi százas küldöttségnek is. Nem véletlen, hogy Kossuth nála szállt meg a kormány Debrecenbe menekülésekor. A kívánt szellemi környezet tehát adva volt Mészöly Géza részére.
Mészöly Géza Hajdúszoboszlón végezte el a gimnázium alsó osztályait, majd a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. A gyermekkorban felfedezett hajdúsági táj képe beleivódott, s később az érett festőt is vonzotta. Már diákkorában sokat rajzolt és festett. Tehetségét Kallós Kálmán, a debreceni rajztanára fedezte fel, s ő biztatta a művészi pályára. A gimnázium befejezése után szülei ösztönzésére a debreceni jogakadémián tanult, de 1866-ban átiratkozott a pesti egyetemre. Egyre többet rajzolt, festett. A Nemzeti Múzeum képtárában másolt, ahol felfigyelt rá, biztatta és segítette Ligeti Antal. 1896-ban a bécsi akadémiára ment tájképfestést tanulni, s ezzel elindult a művészi pályán, olyan eredménnyel, hogy elnyerte később a Fürger-alapítvány aranyérmét.
1871-ben megvált a bécsi akadémiától. Hazatérve székesfehérvári otthonából elindulva a nyarat a dunántúli és alföldi tájakon vándorolva töltötte, vázlatokat készített. Szoboszlón is időzött és az itteni táj is bekerült vázlatfüzetébe. A vázlatokat azután Münchenben dolgozta fel. Egymás után kerültek ki ecsetje alól a szoboszlói szélmalom, a Fasor, az Alföldi tanya, az Őszi lápos táj című képek és más alkotások. 1873 nyarát ismét az Alföldön töltötte, a kidolgozás helye Székesfehérvár és München. Nagyon szerette a balatoni és a Tisza-menti tájat is. Ekkor már kelendőek voltak képei, bőven volt munkája és elismerése. Állami megrendelésre a Nemzeti Múzeum számára elkészült legjelentősebb alkotása a Balatoni halásztanya.
Mészöly Géza kisméretű képein a művészetnek magas fokát érte el, sajátos tájképfestészetet alakított ki. Közvetlenül természeti benyomások hatása alatt festett, nem pedig a műteremben elgondolt akkori szokványos képalakításokat. Mészöly az első magyar tájképfestő, akinek műveiből hazai levegő árad, a magyar táj képein őszinte, nem idillikus. Első nála a táj, azonban képein mindenütt ott az élet: az emberek és az állatok, de nyugalomban, nagyobb mozgalmasság nélkül. Ebben a festő egyénisége is tükröződik. "Csöndes hangú, finom lelkű, áldott jószívű férfi volt, mindenki szerette, aki ismerte" - jellemezte őt egy művésztársa Lyka Károlynak. A tárgyhoz hűen festett hazai táj, a levegős ábrázolás, a színváltozások új felfedezésnek számítottak a magyar festészetben.
1885. nyarán ismét ellátogatott Mészöly Géza Hajdúszoboszlóra és Debrecenbe. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című könyvhöz készített debreceni és hortobágyi rajzokat. Újságíróknak ekkor adott nyilatkozatában szeretettel beszélt hajdúszoboszlói és debreceni éveiről, az itt ért hatásokról, az Alföld természeti szépségeiről.
Az 1884-ben feleségével Pestre költözött festőt a következő években meghívták a pesti női festőiskola tanárának, ami nagy elismerést jelentett. Sajnos súlyos tüdőbaj támadta meg, s 1887. november 17-én, élete 44. évében Jobbágyiban elhunyt. Már el kellene jönni annak az időnek, hogy kedves nevelő és művészi alkotásokra ihlető városa, Hajdúszoboszló is valamilyen formában őrizze emlékét.
Forrás: Szókimondó, Tasi Miklós (2000)