Idézetek
"Az én édes hazámban Szoboszló a legédesebb. Mert én Szoboszlón voltam gyerek. A szoboszlai nyelvet tanúltam meg beszélni, Szoboszlón hallgattam a harang szavát, meg a csordás dudáját, a tehénnek, bocinak a bőgésit, a ló nyerítésit, a kutyaugatást, a kakasszót, a kotkodácsolást; verebek zsinatját, fecskecsivogást, galambbúgást ott ismertem meg. Meg a legénynek, leánynak danolását ott fogadtam fülembe, lelkembe. Szoboszlón tanúltam meg mi a tavasz, a nyár, az ősz, a tél. Ami jól esik, rosszúl esik, azt mind Szoboszlón tanúltam el. Szoboszlón jártam az életnek elemi iskoláját is, a világot, az embert ott kezdtem tanúlni. Szoboszló volt nékem a Mindenség. Még most is ha feltekintek éjszaka az égre, az égi Hold Szoboszló felett világít, csak ide látszik Pestre, meg oda Párizsba, Londonba, ahol csak felnéztem az égre."
Szép Ernő:
Felnőtteknek c. novelláskötet, 1941
"A mily szent folyónak tekintették a hinduk a Gangest, az egyiptomiak a Nilust, ép oly jelentőségü volt a szoboszlóiak előtt a Keösély, a mely még akkor a mérnöki szabályozástól teljesen érintetlenül, szűzies állapotban kedvére hömpölyöghetett. Mint igazi édes anya, szeretetteljesen védőleg ölelte át e drága szent földet, melynek minden röge vérrel van megszerezve. Szeszélyes tekervényein óriási labyrinththoz hasonló nádas képződött, melynek titkos utain eligazodni csak a beavatattak tudtak, mig az idegenek, ha oda tévedtek, ingoványain félelmetes halált szenvedtek. Ez szinte biztos menedékül szolgált az előbukkanó ellenség ellen az embereknek, s az oda hajtott állatok számára. De ezen kivül még fő élelmi eszközt is szolgáltatott. Ezüstös hullámaiban vigan fickándoztak a jóizü halak, s a hadakozást lassanként abbanhagyó lakosság a földmivelés s jószágtenyésztés mellett a halászattal is kedvére foglalkozhatott."
Pénztáros István:
Szoboszlói Ördöngös Anna boszorkánypere c. elbeszélés, 1907
"Igen, ez a legnagyobb szenvedés, ez, amit az ember intelligenciájára mértek. Ezt a sűrű butaságot nyelni, ezt a mocsok ködöt színi levegő helyett, a hazugságot, a butítást, a butaságot. Tűrni tehetetlenül, hogy hogy züllesztik ennek a tehetséges országnak az elméit, hogy sorvasztják itt el az értelmet, a humort, a szellemet. Mikor heverjük ki azt a kárt, amit ennek a nemzetnek a fejében és a lelkében tettek. Van különben valami magyarázat arra nézve, hogy hogy hihet el értelmesebb ember is ilyen vad szamárságokat. Kíván a zsidóról minden csúnyát hinni, igazolni szeretné a gyűlöletét, és a lelkiismeretét elaltatni, mikor elragadja az állást, a boltot, a földet a zsidótól."
Szép Ernő:
Emberszag c. regény, 1945
"Melegszik a szivem tája, büszke vagyok: a szoboszlai kenyérről beszélhetek. A magyar kenyér a világ legjobb kenyere, ugye vallja mindenki. A magyar kenyérben is a legeslegjobb izű az Alföld kenyere, akit kétszeresből sütnek, búzából, rozsból. Ezt a kétszerest sütötték Szoboszlón, de úgy sütötték, hogy azt se Hadházon, se Nádudvaron, se Böszörményben nem tudták olyan jófélének megsütni... A mi kenyerünk úgy elhíresedett azon a legáldottabb kenyértermő Debrecen-tájon, három vármegye piacaira indultak hajnalonta a szoboszlai szekerek a szoboszlai kenyérrel. Kimondhatom Isten, ember előtt, a szoboszlai kenyér a kerek Föld legelső kenyere..."
Szép Ernő:
Dali dali dal c. regény, 1934
"Szoboszlón özön szilva termett. A szőlőskertek meg a kertes udvarok, úri udvarok teli voltak szilvával... De ha nem is jut abból a szegénységnek ingyen, olyan olcsó a szilva, mert olyan szapora az, hogy szakajtószám, vékaszám veheti a szegényasszony a piacon. Méze, mannája a szilva Szegényországnak. Szeretem azt a szép tojásforma, feszes magvaváló berzencei szilvát, azt szeretem a legjobban. Az volt az igazi szoboszlai szilva."
Szép Ernő:
Dali dali dal c. regény, 1934
"Az én hazámban, amelynek arculata zsenge időmben a lelkembe rajzolódott a szélmalom is ott áll. Úgy tartozik a szoboszlai határhoz az a kövér szélmalom, akár a sovány gólya, aki ott állott a legelő földjén. Mennyire szép a szélmalom, azt ne keressük. A dagadt hóember se szobrászati szépség, de azt is szeretem, ki ne szeretné. A hóember hideg tetem, mint a szobosr. Hanem a szélmalom élet volt. A szélmalom vitorlái jártak szép csendesen (voltak híres gyerekek, belékapaszkodtak a vitorláiba, meghintáltatták ég és föld között magukat). Azokat a szélmalomvitorláknak a néma, méla forgása olybá tűnik szemembe, mint az örök gondolkodás..."
Szép Ernő:
Dali dali dal c. regény, 1934