† Gönczy Pál
Vasárnapi Újság (1892.01.17.)
Csak harmadfél éve, hogy a magyar népoktatásügy vezető emberei és munkásai ünnepet ültek Gönczy Pál tiszteletére, olyan ünnepet, melyhez hasonlót a magyar tanítói kar még nem ünnepelt. A főváros legnagyobb terme, a vigadóbeli, alig birta befogadni az üdvözlők seregét; órákig tartott, mig az ország minden részéből egymás után érkező küldöttségek elmondták rövid szónoklataikat, s az ünnepeltnek nyújtott emléktárgyakból egész kis kiállítást lehetett rendezni. Ez alkalomból több mű jelent meg róla és működéséről, s az ünnep emlékére az ország különböző vidékein alapítványokat tettek nevére, iskolai egyesületek létesíttettek s a tanítók árvaházában, a nőképző-egyletben és másutt állandó emlékeket emeltek.
Hetvenedik életévét betöltötte már ekkor Gönczy Pál (hiszen paedagogiai mükedése kezdetének 50-ik évfordulóját ünnepelték meg), de senki sem hitte volna el, hogy a korához képest csaknem tüneményszerüen erőteljes ember, ki rendkívüli munkakedvéről volt országszerte ismeretes, alig egy év lefolyása után már megkívánja a nyugalmat s még kevésbbé azt, hogy ezt a nyugalmat csak másfélévig élvezhesse. Lapunkban, mely Gönczy arczképét és életrajzát két ízben is közölte (az 1883-ik évfolyam 32-ik és az 1888-ik évfolyam 19-ik számában), még jubileuma alkalmából is kiemeltük, hogy a hetven évet betöltött veterán hajában alig van egy-egy őszülő szál, arcza körülbelül 50 éves emberre mutat s járása oly szilárd, hogy a Kálvin-téren levő lakásából a közel egy mérföldre, Budavár éjszaki sarkában fekvő hivatalos helyiségébe, naponkint rendesen gyalog ment és jött. E rendkívül erős embert is megdöntötte a modern ragály, az influenza. Pár napig volt csak beteg, s már-már lábadozni kezdett, de erejében bizva, könnyedén vette a gyengeséget, visszaesett, s január 10-én este Karácsondon (Heves megyében) levő birtokán elhunyt.
Nem ismételjük itt Gönczy életének adatait; már az említett alkalmakkor részletesen közöltük. Csak azt említjük fel, hogy az 1817-ben deczember 26-án Hajdu-Szoboszlón született. Gönczynek, ki csak gymnáziumi tanfolyamot végzett Debreczenben, ifjúsága meglehetősen változatos volt s már a férfiúi kor delét is túlhaladta, midőn elfoglalhatta az alkotmányos élet helyreállítása után, 1867-ben a közoktatásügyi minisztériumban azt az állást, mely működésének állandó irányt adott s mely őt csakhamar országos nevezetességű férfiúvá tette.
Gönczy sok oldalú tevékenységet fejtett ki hosszú életében. Szenvedélyes s nem utolsó szakműveltségü gazda és kertész volt, ki botanikai tárgyú műveket írt. Karácsondon igen szép kertet létesített, e mellett üzleti dolgokkal is foglalkozva, házakat építtetett, vállalatokba bocsátkozott, melyek azonban mindig kapcsolatban állottak az irodalommal és neveléssel, s - hogy többet ne említsünk - az egyházi élet terén is (erős kálvinista volt mindvégig) nagyon sokat buzgólkodott. Működésének zöme és jellege azonban a nevelői működés maradt. Ifjú korában néhány hónapig népiskolai tanitó, majd házi nevelő volt, s aztán hosszú időn át magánnevelő-intézet vezetője és tulajdonosa, mely intézet a magyar közoktatásügy történetében nemcsak azért nevezetes, hogy később a budapesti református gymnázium lett belőle, hanem mivel alapítása (1853) után csakhamar később nagy hírnévre jutott férfiak: Csengery Antal, Brassai Sámuel, Gyulai Pál, Török Pál, Székács József tanítottak benne. Így 1867-ben, midőn Gönczyt Eötvös báró a közoktatásügyi minisztériumba meghívta, már méltán tartották gyakorlatilag is szakképzett egyénnek.
Tekintélye az oktatási s különösen a népnevelésügyi szakma terén csak Trefort minisztersége alatt lett országossá. Eötvös a svájczi demokratikus népnevelés eszméjének volt hive, mig Gönczy Pál a polgári iskolák barátjának s ebben és némely alárendeltebb kérdésben is az Eötvösével ellentétes állást foglaló Csengery Antalnak hatása alatt, a németországi sok tekintetben eltérő paedagogiai rendszereket pártolta. Midőn azonban Eötvös elhalt s eszméinek leglelkesebb hive, Molnár Aladár, kilépett a minisztériumból s a népoktatásügyet a felsőbb oktatás mellett kisebb fontosságúnak tartó Trefort a népoktatásügy vezetését csaknem teljesen Gönczyre hagyta, valóban Trefort másfél évtizedet meghaladó minisztersége alatt Gönczy, a minisztérium második ügyosztályának vezetője, csaknem önálló minisztere volt a népoktatás-ügynek. És serényen dolgozott is. A legtöbb rendeletet és tantervet önmaga dolgozta ki, minden állami intézet ügyét alaposan igyekezett megismerni, az állami iskolákat maga látta el iskolai padokkal, térképekkel s jórészben tankönyvekkel is, melyek közül különösen ABC-je évek hosszú során át sok százezer példányban terjedt el. Működési körével kapcsolatban nőtt tekintélye is. Közvetlen vezetése alatt 64 tanfelügyelői hivatal állott, mintegy 200 tisztviselővel, 24 tanítóképző intézet 300 tanárral, másfélezer állami vagy államilag segélyzett népiskola, ipariskola, felső leányiskola s árvaház 3000-nél több tanítóval és nevelővel, kiket, valamint a népoktatásügyi intézetekkel szoros kapcsolatban álló iskolaszékek és gondnokságok tagjait, részben egyenesen ő nevezte ki, részben az ő előterjesztése alapján a miniszter. Ezenkívül több mint 20 ezer más tanitó állott Gönczy felügyelete alatt.
Ily óriási hatáskörben Gönczy páratlan munkásságot fejtett ki, s igen természetes, hogy működésének jelentékeny eredményei voltak. Az a nagy lelkesedés, melyet Eötvös a magyar népoktatásügy érdekében országszerte keltett, Gönczy rendező kezével nyert állandóságot s bizonyos fokig a részletekben új irányt. Eötvös kezdeményezései közül igen sok, különösen a társadalom érdeklődésére nézve oly fontos nevelésügyi körök és egyletek, valamint a tanítók gyülésezései, szenvedtek ugyan az új rendszer alatt, alkotásainak nagyobb részét azonban csak is Gónczy szilárdította meg. Különösen nagy érdemei vannak Gönczynek az iskolák anyagi helyzetének, nemzeti missziójának, iskolai épületeknek és új polgári iskolák szervezésének munkájában. Nem mint miniszteri tanácsos, hanem mint ügybuzgó magán egyén, tervelte és vezette többek között az országos nőképző-egylet és nőipar-egyesület házainak építését. Különös figyelmet fordított továbbá a kiállításokra; több külföldi tanügyi kiállításról írt ismertetéseket, az 1873-ki bécsi s az 1885-ki budapesti kiállításon pedig az iskolai csoportokat jórészben az ö utasításai szerint szervezték.
Miniszterekről s más nagyobb hatalmi körrel biró egyénekről a kortársak hajlandók rendesen minden érdemet elmondani s a vezetésűk alatt álló sok névtelen munkás által kivívott sikereket is nekik tulajdonítani. Gönczyvel is ez történt meg. Érdemének tulajdonítottak olyat is, a minek létesülését ellenezte. De ha sok részletet másként itél is meg az utókor, kétségtelen lesz mindig, hogy ezen másfél évtized alatt, midőn Gönczy Pál csaknem teljhatalmúlag állott a magyar népoktatásügy élén, nem volt ő egyszerű irodafőnök, hanem sok tekintetben irányító és vezető is, ki a népoktatásügy felvirágoztatását őszintén óhajtotta s annak érdekében a hivatalos hatalmon kivül magán tekintélyét is mindenkor szívesen vetette latba.
Másfél éve csak, hogy Gönczy működési teréről visszalépett. Missziója még előbb betölt; betölt még az előtt, mint sem nyugalomba lépett. Trefort halálával megszűnt a közoktatásügyi minisztériumban az osztályvezetők nagy önállósága. Gönczy maga érezte ezt a működésikör csorbulását s az utolsó években gyakran voltak kezei megkötve. Az ő működési önállóságát nem öröklötté utána senki. S mégis most, halálakor, népoktatásügyünk helyzete önkényt eszünkbe juttatja a múlt képét. Nagy és ritka működési kört adott neki szerencsés végzete s elmondhatta magáról jogosan, hogy tehetségének megfelelően igyekezett azt betölteni.