A hajduszoboszlaiak

Vissza a könyvtárba

              

A kálvinista Rómától vasúton jó negyedórányira fekszik Hajdúszoboszló, a legjellegzetesebb hajduvárosok egyike, a hol csak három élő kormánypárti ember létezik s azt mindenki — még a gyerekek is — névről ismeri s a hol csak egy csillag ragyog az égen: Kossuth Lajos.

Hajdúszoboszlón mindenki függetlenségi párti, még a rendezett tanács is, csak az egyik nagytiszteletü ur nem az; haragszanak is érte a hívei, a szoboszlai kálomista polgárok. Mert polgárok ők is, mint a debreceniek, csakhogy e tájon a polgár azt jelenti, hogy ur. Urak is majd mindannyian. Nemcsak azért, mert a választásokon pénzt nem fogadnak el, hanem mert bírják pénzzel, észszel és becsületességgel az uraságot. Csakúgy mándlisan járnak, mint a többi gazda, nem pöffeszkedők, nem gorombák s az ember ki nem nézné első pillantásra belőlük, hogy ezek az emberek az újságon kívül Jókai Mórt is olvassák, sőt meg is citálják, mint Magyari uram tette, mikor a Polónyi Géza beszámolója alkalmából rendezett lakomán beszédet mondott. És milyen beszédet! A ki csodát akar látni és hallani, az ismerje meg Magyari uram szónoki képességét. Egészséges, pirospozsgás arcú, jómódú telkes gazda Magyari uram. Nem bőbeszédű, nem cifrázza a mondatokat; simán folyik a beszéde; egyik költői gondolat, egyik bölcseség a másikat követi nála s oly egyszerű, tőzsgyökeres magyarsággal beszél, hogy eláll a hallgatónak a szeme, szája.

De a hajduszoboszlai polgárok nemcsak az effélében jeleskednek, tudnak mórest és gálánsak is, ha helyén van. A ki ezeket az erélyes arcú, tipikus, hajtincses, őszbecsavarodott fürtü szoboszlóiakat látja, vagy a fiatal hajduivadékot: azt hinné, hogy jó magyarságuk mellett rideg, érdes, vad és pusztai műveltségű nép és soha eszébe nem jutna, hogy a hortobágyi puszta táján a csárdás mellett polka mazurkát, keringőt és francia négyest táncolnak a kanászlegények s hogy a szoboszlói erdőben a párisi báltermek tánczenéje hangzik fel és parasztlegények keringőznek a lányokkal. A legény meghajtja magát a leány előtt, karját nyújtja neki s a tánc után visszavezeti a gardedámjához. Olyan illemtudással és kellemetességgel teszik mindezt, mint akármelyik bálteremben. Igen, de a hajduszoboszlói polgár a mellett, hogy kitanittatja a lányát tudományokban és finomabb kézimunkákban, úgy, hogy akárhány többet tud, mint sok városi kisasszony — táncmestert fogad s mikor ez Debrecenből megérkezik és kurzust nyit Hajdúszoboszlón, a nagyközség minden legénye és lánya beáll regrutának. Tudnak is aztán épp úgy táncolni, mint az urak a debreceni Bika-fogadó nagytermében. De azért egyik sem csap fel kisaszszonynak, hanem megmarad a maga népies viseletében. Tudja a francia négyest és otthon a Hat Uderszky lányt olvassa, kalapot azonban nem tesz a fejére.

Az apjuk is tudja a históriát s úgy politizál, mintha könyvből tanulta volna (ilyen is van nem egy), de azért a képviselőjük beszámolóján a legjobb módú gazdaemberek főzik a paprikást az erdőben. Egy ritkás helyen volt vagy tizenkét bogrács a tűz felett, a hol a bornyu- és malacpaprikás, meg a lebbencsleves készült. Mikor megvolt az ebéd, a legjobb módú szoboszlai gazdák tálalták fel a főztjüket, régi hajdú szokás szerint, felgyürt ingujjal, kérdezgetve, izlik-e a szakácskodásuk eredménye? Ilyenkor asszonyt nem lehet a közelben látni. Mikor aztán a politikai lakomának, a férfimulatságnak vége van, előkerülnek a menyecskék s a lányok is csoportosan, dalolva, hogy csakúgy visszhangzik az erdő.

Mikor a városi halandó ezt a népet látja, az ősmagyarok jutnak eszébe...

A hajduszoboszlai erdei népünnep a legérdekesebb látványosságok egyike: itt nem duhajkodnak, hanem az öregek adomáznak, a fiatalok táncolnak, dalolnak.
A mostani Lajos-napi estén szomorúan hangzott a szoboszlai erdőben a Kossuth-nóta; lassan, vontatottan énekelték, mint a hogy a gyászdalokat szokás. Egy szoboszlai öreg gazda meg is jegyezte:

— Nem úgy esik már ez a nóta, mint azelőtt... Az Isten tudja, mi történt vele, de nem esik jól az emberfiának, ha énekli...

Aztán megint táncra perdültek a fiatalok, majd megint rákezdték a Kossuth nótát.
Mikor otthagytuk a mulatókat, azt mondták, hogy ez igy megy reggelig.

Ilyenek a hajduszoboszlaiak, a kik csak egyszer jöttek fel tömegesen Budapestre: a mikor itt Kossuth Lajos koporsóját kisérték, mint a könytelt felhő.

Forrás: Budapesti Hírlap, 1894. augusztus 28.

              

Vissza a könyvtárba

A lap tetejére