Fábián László
Írta: M. Imre, 1900

Vissza a könyvtárba

              

- Tekintetes uram, alásan instálom, 20 pengő forintra vóna szükségem.
- 20 forintra? Mire kell az kendnek Fábián?
- Hát tekintetes uram, alásan instálom, én bizony úgy mondom meg a hogy van. Tetszik tudni itt van ősz. A mi még sohasem történt meg velem az idén megtörtént, de nem én vagyok a hibás, a teremtő jó Isten az oka. Volt nekem saját nevelésű malczom kettő is, Gergely sógor 16 pengő forintjával kérte darabját, de nem adtam oda nekem is kellett. Hej! hej! Bár odaadtam vóna. Ma reggel viradóra mind a kettőtől megfosztott a teremtő, így maradtam mint az ujjom. Volt alásan instálom a tekintetes urat, a végből kellene ez a kért summa, hogy istennek ezt a nagy csapását valahogyan kiheverjem. Sohasem történt még meg velem, hogy zsírozó nélkül menjek a télnek, megölne a szégyen a többi cseléd ember előtt, ha kenyér meg szalonna helyett, csak kenyeret vehetnék elő a tarisznyából, ne hagyja a tekintetes uram, hogy öregségére ilyen rettenetes nagy szégyen érje az öreg Fábiánt.
- Azt kell enni Fábián a mi van. 20 forintot adjak kendnek előre, mikor az egész évi bére 32 frt. Nem szabad már kendnek ilyet kérni Fábián. Öreg ember kend, a dolga sem olyan mint ezelőtt, kegyelemből kap már kend kenyeret is nálam, míg él a világon mindég adósom lenne.
- Tekintetes uram, alásan instálom, nem maradok én adósa, van még nekem egy kis eladó tengerim, a mit azért kapok oda szántam. Mihelyst javul az ára tüstént eladom oszt fizetek! Ha abból nem futná ott az Ágnes leányom napszámba küldöm, ő is csak letörleszt egy pár forintot. Hacsak teheti tekintetes uram segítsen ki a bajomból, nagyon, nagyon jót tesz velem.
- Hát nézze Fábián megteszem kendnek ezt a szívességet. Derék, becsületes, régi cseléd kend nálam. A 20 pengő forintért ma este Ágnes leányát küldje be hozzám. Megértett-e Fábián?
- Megértettem tekintetes uram, hogyne értettem vóna, csakhogyhát... mivel hogyhát jókor leszokott feküdni az ilyen fiatal cseléd, meg mivel hogyhát veszedelmes setét is az éjszaka így ősszel, hát átaljövök én tíz órára mán csak magam azért a summáért, ha mán előbb semmi esetre sem teljesítheti a tekintetes úr.
- Nem értett meg kend vén szamár. Mégis a fejét rázza. Ágnest küldje el, ő jöjjön a pénzért, más senki, csak neki adom oda másnak senkinek. Kap kend még ráadást is, lesz malacz, zsírozó, tengeri, kenyere mindhalálig, könnyítek a dolgán úr lesz kend ezután.
- Megértettem tekintetes uram, hogyne értettem vóna, elküldöm... itt lesz... pontban tíz órakor ezt a nagy ablakot veri majd meg halkan, elküldöm... hiszen enni kell... zsírozó csak kell... lesz malacz... kenyér mindhalálig... elküldöm... hogy ne küldeném... elküldöm... biztosan elküldöm... nagyon jót tett velem... az isten fizesse meg... elküldöm...

Köszönés nélkül fordult ki a becsületes munkában megőszült öreg paraszt a kegyetlen zsarnoktól. Görcsös tenyerével végig törölgette forró ősz fejét, és bosszút esküdött.

Negyvenegy esztendő óta dolgozom neked és apádnak, beleöltem minden erőmet a munkába, éjjelt nappalt eggyé tettem, hogy a ti fejetek felett mindjobban szaporodjanak a milliók és ma 41 esztendő után a mikor csak egy porszemet kérek abból vissza, csak egy porszemet kölcsön a minek összehozásában ennek a két karnak is van része, ma 41 esztendei hűséges, becsületes szolgálat után, a mikor ebben a két karban már nem érzi a régi erőt ez a nyomorult zsarnok, ez a kegyetlen uzsorás, ha ma már hasznavehetetlen semmi embernek tart a kinek kegyelemből dobja a mindennapi véres verejtékkel megszerzett fekete kenyeret, akkor neked semmi helyed nincs tovább Fábián Laczi a többi erős, fiatal ember közt, pusztítsd el maga, hisz meg vagy gyalázva, de pusztítsd el meggyalázód is.
Vesszek el éhen mint az égi madár, ne legyen malacz, tengeri, ne legyen künnyű élet - nem kell az ilyen élet - de legyen becsület, és lesz becsület. Legyen halál, és lesz halál, itt esküszöm az Isten szabad ege alatt, hogy lesz halál.

Nyugovóra szállt a lomha nap, már fáradt sugarainak utolsó fényét is megvonta földtől. Nyugovóra tért a fáradt ember és állat, síri csend uralkodott a tanyán.

Koromfeketévé sötétült az ég mire eljött a tíz óra. Az öreg Fábián kezébe vette régi, hű szerszámát, a vasvillát, mellyel olyan gyönyörű, olyan elragadóan szép sugár kazlakat rakott, hogy vasárnap délutánonként a huszadik tanyából is eljöttek az érdeklődők szemlére, másik kezével meg fogta az Ágnes kezét, és kijöttek a házból.

- Látod leányom ott azt a nagy kivilágított ablakot? Azon fogsz kopogni halkan, csendesen az ablakot majd kinyitja a tekintetes úr, az a mi jó urunk, a ki látod, most is milyen szépen megsegít majd minket. Ott azon az ablakon kiadja a pénzt, de el ne áruld, hogy én is itt vagyok, azt nem szabad neki tudni...

-Nem úgy egyeztem az öreggel Ágnes. Gyere be a pénzért, nem vagyok én ördög. Jót teszel vele apádnak, tudod nincs egy ökölnyi malaczotok sem, éhen hal az a vén ember.

- De van becsület, ordítá az eszét veszített, meggyalázott öreg paraszt és régi, tűszerszámával egy ütésre elnémította a kegyetlen zsarnokot, ki jaj nélkül bukott le a földre.

Csak egy távolból jövő tompa kutyaugatás zavarta meg a csendet, amely pár percz múlva megint helyreállott.

Életfogytiglan rabságra ítélték a gyilkost, ki hét évet ült, a föld alatti börtön penészes falai között, míg végre megszánta a könyörületes halál és elvitte oda hol ura már 7 év óta csendes álmát alussza.

              

Vissza a könyvtárba

A lap tetejére