Kereső Linkek Vendégkönyv Képtár

Városháza

Vissza a középületekhez

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

A régi nádfedeles városháza helyett, mely rendeltetésére már alkalmatlannak bizonyult, újat kellett építeni. A református templomot felépítő Rabl Cornelius debreceni mesterrel létre is jött az egyezség. A mester elkészítette a tervrajzot, és 1818. május 20-án "letétetett a fundamentuma a templommal által ellenben építendő városházának."

A "Belső csapszék" helyére emelt egyemeletes épület bejárata az udvar felől volt. Mindkét szint helyiségei előtt bolthajtásos folyosó húzódott. A földszintről a bolthajtások közt felmenő hat oszlop tartotta az emeleti folyosót és a tetőzet udvarra eső szakaszát. A folyosókról nyíltak a hivatali helységek bejáratai. Az emeletre vezető lépcső alatt kapott helyet a fogda. A templom felé néző utcai homlokzat az által, hogy a középső rész, melyben a nagy tanácsterem kapott helyet, egy méternyire kijjebb lett helyezve a másik két falsíktól, az épület hármas tagozódású lett. Az építkezés 3 évet vett igénybe.

A munkálatok utolsó szakasza az ablakok üvegezése és a sárkemencék elkészítése volt. Ugyanis a hivatali helyiségeket szalmával, csutkával fűtötték. "Vaskemencék" csak később kerültek a szobákba.
Városháza A városháza mai formája 1896-ban a honfoglalás milleniumának évében alakult ki. Ekkor toldották hozzá a Rákóczi út felé eső negyedik szakaszt. Ez ugyanúgy előrébb került, mint a korábbi épület középső része. Ez által nyerte el a városháza homlokzata mai alakzatát.

A városháza templom felöli részén 1935-ben egy figyelemre érdemes átalakítás történt. Az egykori strázsamestei szoba feláldozásával itt nyitottak főbejáratot. Az átalakítást, és a díszkapu elkészítésének költségeit Stahler Dániel, helybeli gazdag és előkelő személy vállalta.
Az épület egésze pedig az 1970-es években majd Városháza (2007)1998-ban kapott teljes felújítást. Ez utóbbi nyomán a homlokzat színeiben is változatosabb lett. így szemlélhetjük ma a vízszintes tagoltságú, nyugodt hatást keltő, klasszicista elemeket mutató épületet. Az emeleten lévő 4-4 félköríves ablak közt ugyanannyi korinthoszi féloszlop helyezkedik el. Fölöttük a tető szegélyeként alacsony, hat szakaszra osztott, áttört kőkorlát húzódik.
Esti fényszórós megvilágításban a városháza különösen szép látványt nyújt.

Forrás: Szülőföldünk-lakóhelyünk Hajdúszoboszló, Erdei Gyula (2001)

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

Vissza a középületekhez

A lap tetejére