Kereső Linkek Vendégkönyv Képtár

Hajdúszoboszlói csillagok

Vissza az érdekességekhez

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

Április utolsó napjaiban már pompázott a tavasz. Az életet adó napsugarak üdezöld, színes koronákat varázsoltak a fák ágaira. Illatoztak a kora tavaszi virágok. Kivirult a rét, a mező. A Kösi nádrengetege haragos zöldbe öltözött. Gyönyörű volt a nyíló természet.

Szoboszló lakóit mégis sötét félelem ülte meg. Szejdi pasa serege közeledett a városhoz, hogy azt elpusztítsa, lakóit rabszíjra fűzze, vagy megölje.

Április 28-án este fényesen ragyogtak a csillagok, amikor Kecskeméty Balázs főhadnagy megszemlélte a palánkfalat, mely a hajdúvárost körülfogta. Ellenőrizte az őröket, akik éberen figyelték a környéket. Mindenkihez volt egy-egy biztató, bátorító szava. Szerették, tisztelték őt a fegyveres hajdúk és a város minden lakója.

Gondterhelten lépkedett a Nagy utcán. Ott volt az ő háza is, de továbbhaladt előtte. Minek is ment volna be! Családját sok száz szoboszlóival együtt már napokkal ezelőtt elmenekítette. A menekülők szekerekre rakták, amit ingóságaikból a legszükségesebbeknek gondoltak és biztonságosabb vidékre távoztak.

Némának és kihaltnak tűnt a város. A főhadnagy azonban jól tudta, hogy a házak sötétségében sokan virrasztanak. Különösen az idősebbek nem voltak hajlandók saját kezeikkel még nem is olyan régen felépített otthonaikat elhagyni. Sok volt a környékről idemenekült ember is. Mindez aggodalommal töltötte el a főhadnagyot.

Szoboszló azon részébe igyekezett, melyet Kis-Szoboszlónak neveztek. Ez volt a település legrégibb része. Temploma nagy méretű, erős mészkövekből épült és magas erődfal vette körül. Itt volt a védelem főereje, 300 főnyi fegyveres hajdú katona. Ez a hely volt a végső menedék, ha támadásba kezd a török.

Kecskeméty Balázs itt is szemlét tartott. Mindent rendben talált. Már napokkal ezelőtt megbeszélték a védekezés módját. Mindenki tudta mi a feladata. Tizedenként voltak elrendezve a tennivalók. A tizedhadnagyok értették a dolgukat.

A körút után a főhadnagy pihenni tért. A templom melletti paplakba ment be. Az is üres volt. Az idős prédikátort maga beszélte rá, hogy hagyja el a várost. A lelkész nem akarta híveit cserbenhagyni. Úgy sikerült távozásra bírni, hogy a főhadnagy rábízta a város fontos iratait, köztük Bocskai István adománylevelét, a zászlót, a városi jegyzőkönyveket és egyéb értékeket. Végül maga is belátta, hasznosabb lesz, ha ezeket megőrzi, mintha marad. Egyébként a menekülőknek isiszükségük lehet lelki vigasztalásra.

Kecskeméty Balázs csak úgy ruhástól dőlt le, hogy bármikor talpon lehessen. Talán egy órányit aludhatott, amikor a toronyőr felkeltette. Főhadnagy uram! - mondta riadtan, Kabát felgyújtotta a pogány, idelátszanak a lángok!

Gyorsan felsiettek a toronyba. Vöröslött az ég alja. Szótlanul figyelték a tűz félelmetes játékát. Aztán Kecskeméty Balázs ennyit mondott: ha az Isten nem kegyelmez nekünk, holnap Szoboszló lángjai világítják be a környéket.

Másnap még alig pirkadt a hajnal, az őrök többfelől is jelezték, hogy az éj leple alatt a török körülfogta a várost. Mire a nap sugarai ráragyogtak a szoboszlói templom tornyára, a Kösi túlsó partján közvetlenül a város előtt lévő dombon már ott állott Szejdi pasa díszes sátra. Azóta nevezik ezt a helyet Török-dombnak.

Janicsárok hada gyülekezett a domb körül. Már annyian voltak, hogy alig látszott a magaslat a rengeteg tarkaruhás töröktől. Egyszer csak megperdültek a dobok és a sátor bejáratánál Szejdi jelent meg. Így szólt a janicsárokhoz: A fényes és dicsőséges szultán legkegyelmesebb parancsa titeket bízott meg azzal, hogy a veszedelmes hajdú gyaurokat, mint hitvány ebeket kardélre hányjátok, nyomorult fészkeiket hamuvá tegyétek. Én Szejdi Ahmed pasa, mint a legdicsőségesebb szultán alázatos, de legkiválóbb szolgája parancsolom nektek, hogy kíméletet nem ismerve, minden közönséges férfinak fejét vegyétek. A levágott fejeket sebesen és szorgalmatosan hozzátok ide sátram elébe, ahol minden koponyáért egy tallért azonnal kezeitekhez adok. Győzedelmes harcaink után levágott fejek ezreivel bizonyítjuk legyőzhetetlen szultánunknak, hogy akaratát teljesítettük. Kegyelem nincs! Előre Allah nevében!

A feltüzelt Janicsár, sereg a zsákmány és a könnyű pénzszerzés reményében a városra rontott. A török had egyetlen rohammal áttört a várost védő palánkon, házról-házra menve raboltak és fosztogattak. Az ellenálló vagy védekező embereket irgalom nélkül gyilkolták. A fiatalabb nőket, nagyobb gyerekeket megkötözték, és rabláncra fűzték. Jó pénzért rabszolga-kereskedőknek adták el őket. Több helyen felgyújtották a várost. Amikor a janicsárok támadása megindult a hajdúk lakta városrész ellen, Kecskeméty Balázs a templomerőd kapuit lezáratta. Aztán így beszélt katonáihoz és az odamenekült emberekhez: Hajdú vitézek! Atyámfiai! Apáink karddal szerezték e földet, melyet most pogány martalócok pusztítanak. Tesvéreink, rokonaink jajkiáltásai Idehallatszanak. Öl és éget a török. Irgalmat nem remélhetünk, és nem kérünk a gyalázatos ellentől. Küzdjünk hát elődeinkhez hasonló bátorsággal és elszántsággal mindhalálig. Az Isten adjon kegyelmet nekünk! Úgy legyen! - hangzott a válasz mindenfelől. Aztán mindenki elfoglalta a helyét a sáncokon.

A török nemsokára körülfogta az erődöt. Egyetlen nagy rohammal akarta azt is bevinni. A falaknál azonban nem várt kemény ellenállásra találtak. Egyetlen janicsárnak sem sikerült a bástyákra feljutni. Az erőd körüli árok hamarosan holttestekkel, vérző törökkel telt meg. A roham megtorpant, a janicsárhad visszahúzódott.

A pasa látva csapata kudarcát, iszonyatos haragra gerjedt. Úgy gondolta, pár óra alatt Szoboszlót elpusztítja és dél körül már egész seregével Debrecen alatt lehet. Sürgős volt a dolga! Parancsba adta, hogy ágyukat vontassanak az erőd előtti partra és azokkal töressék meg a falakat. Szejdi rossz lelkű, gonosz ember volt. Azt is megparancsolta, hogy az ágyukat a foglyul ejtett szoboszlóiakkal vontassák állásaikba. Hadd lássák az erődbeliek szeretteik, ismerőseik kegyetlen szenvedését!

Még vonszolták az ágyukat a szerencsétlen rabok, amikor a legelőbb ódavitt mozsárból leadtak egy lövést. A lövedék a torony mellett zúgott el. A robbanás megingatta a harangot és az megszólalt. Máskor lágy, hívogató volt a hangja, most szinte feljajdult! A harangnyelv odacsapódott az ércköpenyhez, majd a másik oldalra visszalendült. Egy erős és egy halk sikoltás volt a harang utolsó szava. Fél odalán széles repedés keletkezett.

A templom tele volt végső menedéket kereső emberekkel. Döbbent csöndben figyelték a harang haláltusáját. Amikor már csak a lélek hallotta a falak közt vibráló hangokat valaki a XC. zsoltárt kezdte énekelni.

Te benned bíztunk eleitől fogva.

A szép tiszta hang könyörgő imaként szárnyalt a boltívek alatt. A második sort már többen is mormolták,

"Uram, téged tartottunk hajlékunknak."

Aztán már az egész templom zengte

"Mikor még semmi hegyek nem voltanak Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben."

Az utolsó sor már az ágyuk dörgése közt hangzott el. Akaput lőtte a török, mely nemsokára kiszakadt helyéről. A janicsárok ismét rohamra indultak. Most már be tudtak hatolni az erődbe. Szörnyű tusa kezdődött, ember ember ellen vívott.

Kecskeméty Balázs a templom ajtajában hosszú fokosával küzdött. A bentlévőket védte utolsó leheletéig. Halomban feküdtek előtte a törökök, amikor egy ferdeszemű tatár távolabbról nyilat lőtt ki rá. A vasvessző szívébe fúródott. Hangtalanul roskadt a templom falához.

A hajdúk utolsó leheletükig vitézül küzdöttek. A túlerő mégis győzedelmeskedett. A török mindenkit legyilkolt, aki az erődben volt. A templomban egymásra roskadva, egymást átölelve feküdtek halottak és sebesültek. A kövezetet elborította a kiömlött vér.

Az iszonyat azonban még nem ért véget. Az emberi mivoltukból kivetkőzött törökök fejét szedték élőnek és halottnak. Némely janicsár hajánál fogva 5-6 levágott fejet is vitt a pasa sátora elé, hogy a megígért tallérokat átvegye. Halomnyira magasodtak az összehordott emberfejek.

Elborzasztó dolog az, hogy nincs olyan aljas munka, melynek elvégzéséhez ne akadna hitvány ember. Szejdi pasának voltak olyan szerzetei, akik vállalkoztak levágott fejek megnyúzására. A koponyáról lefejtett bőrt szalmával tömték ki, hogy az messzire elszállítható legyen és azt a szultánnak bemutathassák. Szejdi valóságban is látható módon kívánta urának bizonyítani, hogy parancsát hűségesen teljesítette.

Amíg a szörnyű munka folyt és a sereg szedelőzködött, ami a városból még megmaradt, azt a török mind lerombolta és felégette. 1660. április 29.-én Szejdi Ahmed pasa Hajdúszoboszlót porrá és hamuvá tette. Aztán seregével Debrecen, majd Nagyvárad felé elvonult.

A török eltávozása után, akik a nádasokban elrejtőzködve, vagy elmenekülve túlélték a borzalmakat, előmerészkedtek. Legelőször temetniük kellett. Hajdúszoboszló történetének legszomorúbb és legiszonyatosabb temetését végezték el. Többszáz megcsonkított embert helyeztek végső nyugalomra Kis-Szoboszló temetőkertjébe. Koporsójuk nem volt. A magasságos ég borította rájuk csillagos szemfedőjét.

A hajdúság és Szoboszló örökké fénylő csillagai ők. Hazájukért, városukért, otthonaikért áldozták életüket.

Forrás: Történetek Hajdúszoboszló múltjából, Erdei Gyula (1993)

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

Vissza az érdekességekhez

A lap tetejére