Hajdúszoboszló nevének eredete
Hajdúszoboszló nevével több ízben foglalkozott a névtani irodalom, sőt az egyik legjellegzetesebb magyar helynévtípus megállapítása e név kapcsán történt meg.
Melich János 1929-ben két helyen is publikálta azt a válaszát, mely szerint kétségtelen, hogy a Szoboszló név szláv eredetű személynévből való, amely a csehben és a morvában Sobéslav, a lengyelben Sobieslaw formában van meg. Hasonlóan magyarázta 1930-ban Moór Elemér.
A névtudomány szempontjából azonban sokkal fontosabb annak kiderítése, hogy mi volt az a névadó vonás, az a sajátság, amelynek alapján megalkották a földrajzi nevet, továbbá hogy melyik nép névadási szokásaiba illeszthető be a helységnév, hogy melyik nép játszotta tehát az elnevező szerepét. E kérdések megválaszolásával ugyanis történeti, névadás történeti eredményekhez is jutunk, vagyis a település keletkezésének körülményeire is vethetünk némi fényt.
Melich kifejtette - s nézete azóta a magyar névtanban általánosan elfogadott és hirdetett tétellé vált -, hogy a Szoboszló-féle, puszta személynévből álló településnevek kizárólag a magyar névrendszerben fordulnak elő, maguk a személynevek bármilyen eredetűek is tehát, a településnevek csak magyar névadásban keletkezhettek, vagyis az elnevezők magyarok voltak.
A puszta személynévi alakú településnevek típusának keletkezését a szakirodalom a X-XIII. századra teszi. Az efféle nevek keletkezésére, valamint a korszakolás indokolására kétféle vélemény létezik:
Az egyik vélemény szerint e névtípus a nomadizálás korára jellemző, ugyanis a nomádoknál nincs állandó szálláshely, s ha valakit keresnek, nem az után, hanem a személy után érdeklődnek. Ez a fajta tájékozódás pedig megmarad akkor is, amikor a szálláshely lassan-lassan állandóvá merevedik, faluvá fejlődik.
A másik magyarázat lélektani alapon próbálja megfogni e neveket. Fölvetője szerint is puszta személynevek csak primitív népek körében válhatnak településnévvé, azok ugyanis prelogikus gondolkodásuk szerint lélekben teljesen azonosítják a személyt és a tulajdonában levő tárgyakat, földet, s ez az azonosítás az alapja a puszta személynév településnévvé válásának.
Mivel a puszta személynévi formájú településnevek a magyarhoz hasonló gyakorisággal csak a török nyelvű népek névadási szokásaiban vannak meg, ennek az elnevezési módnak a keletkezését még a vándorlások korára tehetjük, s a török népekkel való együttélésünk szakaszában kialakult gyakorlat továbbélését kell látnunk a letelepülés utáni, Kárpát-medencei puszta személynévi magyar településnevekben is.
Melich János névmagyarázatában a helységnév történeti adatai közül mindössze a Váradi Regestrumbeli Zoboslo alakot idézte. Városunk neve azonban jóval korábban és ettől szerkezetileg eltérő formában is feltűnik. Egy többszörösen átírt oklevél szerint I. Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki konventnek adományozta egyebek között a szabolcsi Zobuzlou wasar királyi vámjának felét is. E szerint az adat szerint tehát helységünk neve korábban nem puszta személynévi volt, hanem a személynév-köznév szerkezetet mutatta. Ezt a formát csupán ebben az egyetlen adatban találjuk meg.
Számos hasonló szerkezetű, a helység vásáros funkciójára utaló településnevünk is van, pl. a vásár napjára utalók: Hétfőhely, Keddhely, Szerdahely, Csütörtökhely, Péntekhely, Szombathely, Vásárhely (vasárnapi vásárra utal), a vásár tulajdonosát kifejezők: Martonvásár, Pétervására.
A középkori névadási gyakorlat szerint a helység vásáros voltára utaló köznév - ha a település már fennállt, amikor vásártartási jogot szerzett - nem utótagként szokott csatlakozni a névhez, hanem előtagként differenciáló, megkülönböztető elemként (pl. Vásárosdombó, Vásárosnamény, Vásárosvárad stb.).
De magyarázza a -vásár utótagot Szoboszlónak az a különleges helyzete is, amelyet a középkorban a környéken levő települések között elfoglalt. Helységünk a kolozsi várispánsághoz tartozott, valószínűsíthető, hogy az erdélyi sószállító út keresztül vezetett rajta. Nyilvánvaló, hogy a katonai rendeltetésű utak mellett a sószállítást lebonyolító utaknak lehetett a X-XIII. században a legnagyobb jelentősége. A sóutak viszonylag jó megközelítési lehetőséget nyújthattak, az esetleges sóraktárak pedig árujukkal nem kis vonzóerőt kölcsönözhettek Szoboszló piacának is.
Vajon mivel magyarázható a -vásár utólag eltűnése a Szoboszlóvásár névből?
Gondolhatunk arra, hogy a hely funkciója minden bizonnyal megváltozott akkor, amikor Szoboszló Kolozstól újból Szabolcs megyébe került át, s e funkcióváltozás okozta a -vásár utótag eltűnését. Ennél azonban sokkal valószínűbb az, hogy mint számos más esetben, a környékbeli lakosság nyelvében már korábban is egymás mellett élt az összetett és a puszta személynévi változat, s mivel az utótag nélküli forma is képes volt tökéletesen azonosítani a helyet, a névhasználatban a két névváltozat harcából a puszta személynévi Szoboszló forma kerül ki győztesen. Az Alföldön ugyanis (tehát nagyjából azon a területen, amelyet a korabeli táj ismeret esetleg még beláthatott) nem volt más azonos nevű helység, az Árpád-korból és a középkorból az egész ország területéről csupán két másik Szoboszlóról van tudomásunk. Az egyik Zala megyében feküdt; az idők folyamán elpusztult helység nyomai Nemessándorháza határában, a falutól északra keresendők. Itt van ugyanis a Szoboszló ~ Szoboszlói dűlő nevű szántó.
Első adatát 1270-ből ismerjük: Zobozlou, a továbbiakat a XV-XVI. századból: 1485, 1497, I5I3: Zoboszlo. A másik falu helységünktől ugyancsak nagyon távol, Turóc megyében tűnik fel: 1230/1285: Scebeslow, 1271: Zobozlo, 1291: Zoboszló, 1294: Zebezloucb, 1335: Szoboszlocz stb. Ennek emlékét ma a Szebeszló puszta őrzi Blatnica határában, Folkusfalvától délkeletre.
Adataink szerint Szoboszló és Folkusfalva igen szoros kapcsolatban állt egymással, sőt egy oklevélben mint egymás névváltozatai fordulnak elő. A valóság azonban csupán annyi, hogy Folkusfalva Szoboszló határából szakadt ki: Folkus, Turóc megyei jobbágyfiú 1323-ban kapott itt birtokadományt, amelyen nemsokára már a saját nevéről hívott falu állt: 1355: Villa Folci, 1359: Folkus falva.
A magyar Szoboszló és a mai szlovák Sebeslavce viszonyát kell még tisztáznunk. A magyar név puszta személynévből való, nyilván a település első birtokosának emlékét őrzi. Ezzel szemben a szlovák név jelentése \'Szoboszló (nevű személy) emberei\', tehát nagyjából a magyar -népe, esetleg -falva utótagú névszerkezeteknek felel meg. A két név azonban nem fordítása egymásnak, hanem nagyjából azonos időben, azonos szemlélet alapján, párhuzamos módon keletkezett.
Helységünk neve több évszázadon át a már a XIII. században megrögződött Szoboszló formában maradt meg. Újabb módosulásra a XIX-XX. században került sor, ekkor tették a név elé a Hajdú- előtagot. A múlt századi első hivatalos helységnévtárainkban még nem szerepel ez a névelem, a XIX. század utolsó negyedében azonban már egyre gyakrabban előtűnik a Hajdú-Szoboszló névforma (pl. 1892). Ez azonban nem valamely, a névalkotás jogával felruházott országos hatóság tevékenysége révén keletkezett, hanem helyi (esetleg megyei) névadásban, nyilvánvalóan a többi hajdúváros névalkotó gyakorlatának analógiájára.
A hivatalos helységnevek végleges rögzítésére életre hívott Országos Községi Törzskönyvbizottság 1901-ben maga is ezt a nevet állapíttatta meg a belügyminiszterrel az egybeírott Hajdúszoboszló alakban. A Hajdú- előtagnak a tájékozódás szempontjából nincs funkciója, hiszen nem különbözteti meg városunkat más Szoboszlóktól (a másik két Szoboszló már régen elpusztult, illetőleg elvesztette községi önállóságát).
Az elkülönítő funkció helyett tehát más feladatot végez el az előtag: a történelmi múltra emlékeztet, vagyis kegyeleti szerepe van. Azt hivatott kifejezni, hogy városunk szabad hajdúváros volt, a hajdúkerülethez tartozott.
Mindezt a Törzskönyvbizottság is szem előtt tartotta, a történetiség elvének alkalmazásában azonban nem volt következetes, ha más lényeges szempont az elv elejtését kívánta meg. Így vesztette el Vámospércs a korábban olykor viselt Hajdú- előtagot (a község tiltakozása ellenére), s nem a hajdú múltra, hanem Hajdú megyére való utalásul jutott a Hajdú- jelzőhöz néhány olyan község, amely nem tartozott a hajdútelepülések közé (Hajdúbagos, Hajdúsámson, Hajdúszovát, Hajdúvid).
Forrás: Hajdúszoboszló monográfiája, Mező András, Hajdúszoboszló neve (1975)