Vasárnapi Tóbiás ur váratlan kitüntetése (1. rész)
A kitüntetett férfiu elbeszélése után irja: P. I.
Oly sokszor beszélt feleségem barátnői előtt a tervezett fürdőzésünkről, oly találó szinekkel festette annak paradicsomi gyönörüségeit, hogy utóljára ugy a feleségem, mint a barátnői is teljesen beleélték magukat abba, hogy nekünk mulhatlanul fürdöben kell eltölteni a nyarat.
Ennek a magában véve ártatlan mulatságnak meg volt kétségtelenül az az előnye, hogy szeretett barátnőibe felkeltve a bennök lappangó irigységet, legalább is 50%-al feléjök emelkedett; hanem azzal a természetszerű hátránynyal is járt, hogy május derekán következetes kitartással mindenki drága egészségünk felől tudakozódott s azt az érdekes kérdést intézte hozzánk:
»Mikor mentek már fürdőre?«
- Ah! azt hittem, hogy már el is utaztatok!
Feleségem arra a következtetésre jutott s ezt tőle telhető szigorusággal tudomásomra is juttatta, hogy társadalmi nagyhatalmi állásunk komolyan veszélyeztetve van, tekintélyünk ingadozni kezd s a mi legfőbb, az ezzel összefüggő korlátlan nagy hitelünk is megrendül.
Beláttuk, hogy azonnal és komolyan kell segitenünk a dolgon.
Csattos Margit tisztelt nőm ő nagysága a modern asszonyok példányképe. Teljes irodalmi készültséggel bir, ellenben a konyhaszagtól nyomban fejgörcsöket kap. Ezenkivül legkedvesebb teendője az irás, valóságos levelezési mániában szenved.
A felvidéken valahol lakik egy kurta nemes kisbirtokos névrokona, Csattos Bálint, a kire a női találékonyság kihajhászó találékonyságával sikerült rábizonyitania, - igénybe véve valami jó értesült irodát is, - hogy a legközelebbi vérrokonai közé tartozik. Ahhoz még nagyobb ügyesség kellett, hogy a jólelkű Csattos Bálint rokoni szeretettől duzzadó sorokban meg is hivott bennünket magához nyaralni. Ezt annál inkább nagy nyereségnek tartottuk, mert nevezett CSattos Bálint általunk ismeretlenül is vonzó tulajdonságokkal felruházott rokonunk magtalan volt.
Annak a nagy rendőri talentumnak, a melylyel argusszemü feleségem kikutatta, hogy Csattos Bálint vallásos, mód felett a bibliát kedvelő, folyton azzal foglalkozó ember, én adtam meg az árát.
A feleségem addig-addig magyarázgatta a biblia magasztos, égbeemelő tanait s Csattos Bálint rokonunk földi vagyonát, s e kettő között összekötő kapocsul szolgáló biblia tudománya szükségét, hogy végül a családi békesség kedvéért még arra is ráadtam a fejem, hogy mindennap 10-15 oldalt betanulok a szent könyvből.
A családi jövő boldogságért a szerető házastársak tudvalevőleg semmiféle istenes eszközöktől nem riadnak vissza.
Áhitva vártuk mindketten azt a napot, a mikor fürdőzni, illetve Csattos Bálinthoz elmehetünk.
Engem különösen megviselt az a folytonos kitartó tanulás. Teljesen megsápadtam, arczom hosszura nyult. Tanulni sohasem szerettem egész életemben. Már gyermekkoromban olyan szabadon kifejlődött genialitásnak képzeltem magam »mégis secundába pónált sok szamár professorom.« De hát még akkor alattomos utakon sikerült kijátszanom az instructoromat, ámde a feleségem a biblia tanulásánál elviselhetlen szigorusagot fejtett ki velem szemben.
S mindezt a családi boldogulás czége alatt türnöm kellett.
Mikor már minden előkészületet megtettünk az utazásra, a mgyar tudományos akadémia földrajzi osztályától a következő sürgönyt kaptam:
»Nagyapja, a híres Vasárnapi Ábrahám születésnapja 100-ik évfordulója alkalmából 2-3 hét mulva ünnepély rendeztetik. Az ünnepség egyes részleteinek megállapitása személyes érintkezést igényel. Felvilágositó levél megy.«
Feleségem kétségbeesetten nézett reám és önkénytelenül egy hosszat sóhajtott, mert itthon maradásunkat egy kisebb rendbeli hajótöréssel tartotta egyenlőnek.
A sóhajtás után a szokásos módon kitört a családi vihar.
- Eh - törte meg a csendet a saját familiájával kérkedő feleségem gunyos hangon - szép dolog hirnévvel büszkélkedni, de mégis könnyelmüség olyan napon születni, hogy az unoka fürdöre ne mehessen. Látnivaló, hogy ebben a Vasárnapi famillát jellemző tévedést követett el az öreg Vasárnapi Ábrahám!
- Hagyja el, nekem a Csattos familia szeszélyéért kell a bibliát tanulnom - viszonoztam a rég elfojtott keserűség érzetével.
A másnap megjelent napilapok dicshymnusa feleségemet is kezdte kibékiteni.
Először életemben éreztem, hogy még is okos cselekedet, ha az ember eszélyesen megválogatja nagyapját.
Az öreg Vasárnapi Ábrahám nagyapám nevezetes férfiu volt. Keresztül utazta kétszer a nagy világot. Bebarangolta közép Afrikát és vakmerő, kalandos vállalkozása a tudományos világ számára egész ismeretlen világrészt hóditott meg. Szóval világhirű ember volt.
Ha rágondolok megdicsőült nagyapámra, szinte érzem, hogy duzzad keblem a bennem lappangó tetterőtől. Érzem, hogy mennyi sok szép jó és nemes cselekedet van meg bennem csiraképes állapotban s csak a kedvező alkalom hiányzik, hogy mindeddig a megboldogult nyomdokaiba nem léphettem.
Az átöröklés tana, melynek feltétlen híve vagyok, megdönthetetlenül érvényesült rajtam is.
Valamint leküzdhetetlen helyváltoztatási hajlamot mindig észrevettem magamban. Különösen nyilvánult ez abban, hogy a hosszu csendes éjszakákon otthonról kimaradtam s miként nagyapám Afrika sötét vadonjait, én pedig a sötét éjszakákat fordítottam tapasztalatok szerzésére.
Ezért a ngyratörekvő, sötét jellegű hajlandóságomért sok családi háborúskodást kellett kiállanom, mert feleségemmel a legjobb igyekezetem mellett sem voltam képes megértetni, hogy a tanulmányokra különösen a csendes éjek alkalmasok.
Az asszonyok általában hallatlan makacsok az ilyen dolgokban s annyira kapacitálhatlanok, mintha Afrika áthághatlan sötétsége borítaná őket.
Jóleső, megnyugtató érzés fogott el, mikor a sajtó a dicsőült nagyapám révén velem is kezdett foglalkozni.
Egyik lap úgy irt rólam, mint a méltó unokáról, kiben valódi genialitás lakozik. Minél inkább közeledett a fényesnek igérkező ünnepség napja, annál inkább kezdtem divatba jönni. A sajtó kifogyhatlan találékonysága egy-egy felemlítésre méltó rendkivüliséget fedezett fel bennem. Végül az egyik sensatiós napilap születésemtől kezdve egész élettörténetem lerajzolta »a nagy Vasárnapi Ábrahám unokája« czimen.
Ebben egész komolysággal le volt irva, hogy már gyermekkoromban kitört belőlem a lángész. Tulságosan szerény bőkezü adakozó vagyok. Legkedvesebb eledelem a spenót. Mint 500 holddal biró földbirtokos nagy tekintélynek örvendek, országgyűlési képviselőnek való vagyok s feleségem a szegények védangyala stb.
A közlemény nagyobb hatás kedvéért az én és feleségem arczképével volt feldiszitve. A rajz hitvány kontár mű volt és semmiképen sem hasonlitott hozzánk. Mindeketten kifejeztük egymással szemben, hogy a sajtó ilynemű rakonczátlan kinövése megbocsáthatlan, égbekiáltó bűnt képez; azonban a közlemény voltaképen nagy örömet s megelégedést keltett bennünk. Saját becses arczképeinket valódi lelki gyönyörüséggel szemlélgettük, a közvélemény e hazug megnyilatkozásait ugy vesszük, mint saját érdemeink után járó kitüntetést.
A feleségem nagy titokban 100 példányt megrendelt e sensatiós napilapból s minden ismerősének s rokonának küldött egyet, nem felejtkezve meg az ujonnan felfedezett magtalan Csattos Bálintról sem.
Sajátszerü átalakuláson ment át ugy az én, mint az asszonyka lelki világa. Észrevétlenül megkomolyodtunk, alőbbi vidor életkedvünk eltünt, egymás iránt nyiltszivünek lenni megszüntünk. Feleségemet, ki az elött a majdnem tulságos egyszerüségnek volt a barátja, a tetszelgés ördöge csábitotta el. Az ünnepségre 3 kalapot rendelt meg. (Tudvalevőleg csak egy kalapot lehet használni.)
Azt is észrevettem, hogy a nagy álló tükör előtt órák hosszáig testtartást és menetgyakorlatokat rendez. Mint jó férj, méltányolom a mai korbeli hölgyeknek a divat által megkövetelt ruhával szemben beálló nehéz helyzetöket. Ebben az utczaseprő mostani ruhában lehet kecsesen érdekfeszitően járni, hanem méltóságteljesen megjelenni - miként egy világhirű ember unokája nejéhez illik - a legnagyobb feladatok közé tartozik. Egész természetesnek találtam az erre irányuló testtartás gyakorlatait. Én is meglehetősen ki lettem forgatva a rendes kerékvágásból.
Az előtt a külsőségekre nem sokat adtam, most egy divatos magas gallért a nyakamra felerőszakolva, órák hosszáig próbálgattam, hogy az előkelőség kellő komolysága ömlik-e el mozdulataimon.
Valóban megható volt, hogy családunk fénye emelésre irányzott gyakorlatainkat egymástól titokban csaknem minden nap megtartottuk.
Hanem a legnagyobb baj ezután következett be.
Forrás: Független Hajduság, 1903. július 19.