Gambrinus szálloda
A Gambrinus építtetője, Nánássy Lajos 1895-ben született Debrecenben, 1928-ban vette feleségül Böszörményi Margitot, egy híres debreceni vendéglőscsalád lányát. A fiatal pár először Debrecenben a Korona Vendéglőt bérelte, majd az ottani Gambrinust. Nánássy Lajosné többször járt a szoboszlói fürdőben, s a városban tett látogatásai során megdöbbenve szemlélte a kezdetleges állapotokat. Arra kérte férjét, építkezzenek Hajdúszoboszlón. A fürdővel átellenben hamarosan megtalálták az ideális telket
s a kor egyik nevezetes építőjét, Dávidházi Kálmánt pedig megbízták a tervek elkészítésével. A három bejáratú, kezdetben 35 szobás szállodaépület az Európában akkor épp térhódító, divatos Bauhaus-stílus jegyében készült el. Átadásáról a korabeli sajtó, a Független Hajdúság 1936. május 17-én megjelent számában így tudósított:
"A Hajdúszoboszlói Gambrinus szálloda, étterem, és sörcsarnok megnyitása tegnap este fényes keretek között, előkelő vendégek jelenlétében folyt le. A modern igényeket minden tekintetben kielégítő helyiség első és legkiválóbb társas helye lesz a fürdőző közönség ezreinek. Vitéz Nánássy Lajos tulajdonos neve biztosíték arra, hogy ez új intézmény rövid idő alatt egyre gyarapodó látogatottságnak fog örvendeni."
A szállodát és éttermet Nánássy Lajosné vitte sógorával, Csócsics Lajossal, ő látta el a főpincéri teendőket. A kezdetben szezonális jelleggel működő szálloda tulajdonosai már a nyitást követő évben több mint 500 pengőt fizettek be a városkasszába, a legmagasabb adót a városban engedéllyel működő majdnem 800 iparos és kereskedő közül. A házaspár két év után kiköltözött Debrecenből, az üzlet remekül ment, s bár már tartott a háború, ők mégis bővítésre gondoltak.
1944-ben elkészült az újabb, 
hátsó szárny, s még ebben az évben német tisztek szállták meg a Gambrinust. Az oroszok október 9-én jöttek be a városba, s az 1945-ös kivonulásuk után az épületek - köztük a Gambrinus is - kifosztva vártak további sorsukra. Nánássyék a fővárosban vészelték át a háborút, s mire visszatértek, mindent siralmas állapotban találtak. A bútorokat széthordták a városban, de Nánássy Lajos rendőri segédlettel végigjárta Szoboszlót és sikerült 10 szobára való eredeti berendezést visszaszereznie, összegyűjtenie. Ez kevés volt az újrakezdéshez, ezért 1946-ban hitelt vettek fel. A szálloda újra benépesült, s míg 1946-ban ki nem jött a forint, a tehetősebb vendégek gyakran - a kor szokásának megfelelően - arannyal fizettek, amit a hátsó épületszárnyban méricskéltek.
Az éttermet bérbeadták, s 1948 nyarának végén - ahogy azt 10 éve mindig tették - ősszel visszaköltöztek debreceni lakásukba. 
Azért, hogy ne kelljen a sárban parkolniuk az autóval rendelkező vendégeknek - alispáni segédlettel - leburkolták a Gambrinus előtti utat és Rásó Istvánról el is nevezték. Számos elegáns vendég ünnepelte itt születés- és névnapját, akiket virágcsokorral köszöntöttek - köztük hírességek, mint Dayka Margit, Szilassy László, Szörényi Éva. Több mint 50 alkalmazott volt, a remek muzsikát a Holéczy Zenekar szolgáltatta. Tervezték, hogy üvegtetővel összekötik a két épületet, de ez már nem valósulhatott meg. Ekkor már a nagyobb gyárakat, üzemeket államosították, ám Nánássyék egyáltalán nem számítottak arra, ami 1949-ben bekövetkezett.
Az államosítás teljesen felkészületlenül érte a családot. Nánássy Lajosné néhány nap múlva idegösszeomlást kapott, hónapokig kezelték. Jellemző a korra, hogy férjét még néhány hónapig megtartották - hiszen a vendégek már az előző évben lefoglalták a szállást - s a hatóságok úgy vélték, az egykori tulajdonosnál megbízhatóbb portást úgysem találnának. Aztán már erre sem volt jó, 1949 augusztusában közölték vele, semmi keresnivalója tovább a Gambrinusban, az ügyeket pedig egy fiatal pesti pár vette át.
Nánássyék közben megkapták a kitelepítési határozatot is, végül az asszony kritikus egészségi állapotára való tekintettel nem kellett elhagyni debreceni lakásukat, "csak" a Gambrinust vesztették el mindenestül, örökre. A feleség lassan felgyógyult, mindent eladogattak amijük maradt, munkájuk nem volt. Évek múltán a férj, a kiváló szakember a püspökladányi, majd a szolnoki restibe került, s 1970-ben halt meg. Felesége kávéfőzőnőként dolgozott az azóta megszűnt Vörös Hadsereg (ma Piac) utcán lévő sarki csemegeüzletbe.
Idősebb lányuk a háború előtt Svájcban töltött egy évet, hogy a legjobb nevelést kapja, s azt tervezték, később visszamegy a legmagasabb szinten elsajátítani a vendéglátás mesterségét. A terv meghiúsult, ám Nánássy Éva mindezek ellenére a vendéglátásban helyezkedett el. Előbb a fővárosban, majd a legendás (azóta már szintén nem létező) Óbesterben és a Hortobágyi Csárdában, utóbbiakban vezetőként.
Az épület 1949 óta többször gazdát cserélt, s a '60-as években, ha régi fényét nem is nyerhette vissza, még kedvelt és országszerte ismert vendéglátóhely volt. 
Szobáit külföldiek is gyakran évekkel előre lefoglalták, konyháját dicsérték s míg éttermében egész évben, teraszán csak nyaranta, andalító zene szólt. Ismeretségek kötődtek, szerelmek szövődtek itt, de a '70-es évektől láthatóan minden megkopott, az akkori állami vállalati tulajdont képező Gambrinus elvesztette rangját, nem volt többé az egyetlen, az első és előkelő.
A '90-es évektől már nevétől is megfosztották, eltűnt a színes neonreklám, a sárga-kékre mázolt házon már csak ennyi állt: DISCO. Szezonban a teraszon játékautomaták zörögtek, éjszaka pedig zene dübörgött, ám a lepusztult szobákba egyre kevesebben jelentkeztek be. A rendszerváltás utáni privatizáció elérte a Gambrinust is, 15 év alatt többször cserélt gazdát, s 2001-ben már biztosra lehetett venni, lebontják. Bár megmentésére voltak törekvések, néhány lokálpatrióta szót is emelt érte, de védetté nem nyilvánították.
Az épületet 2003-ban érte utol a végzet, ekkor született megmásíthatatlan döntés bontásáról, melyet még abban az évben végre is hajtottak. Nánássy Lajosné jóval túl a kilencvenedik évén halt meg, abban az évben, amikor a Gambrinust lebontották.
Forrás: Szókimondó, Turi Borbála: Gambrinus-sirató (2005)
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár