Dávid József
tanár, iskolaigazgató
Szatmárcseke,1937.12.22. - Hajdúszoboszló,1994.09.11.
(56 év 8 hónap)
Értelmiségi családban született, egyetlen gyerekként. Édesapja Szatmár- csekén - Kölcsey lakóhelyén, a haza- szeretet szimbólumává vált községben - kántortanító, majd iskolaigazgató volt. Nagyon szigorú nevelést kapott, s mint a tanító fia elsőként kapta a büntetést is, nehogy az a vád érje a tanítót, bezzeg a saját fiával elnéző. Ezt a magatartásformát az apa tovább adta a fiának. A nagyszülők is szorgalmas, becsületes emberek voltak, még Amerikát is megjárták, hogy itthon egy kis földet tudjanak venni. Nagyon szigorú erkölcsiséget, vallásosságot és fegyelmet tanult mind a szüleitől, mind a nagyszüleitől.
Kitűnően érettségizett a nagykállói gimnáziumban, és 1956-ban felvételt nyert a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Itt ismerkedik meg évfolyamtársával, későbbi feleségével Pozsgai Évával, aki egy nyolcgyerekes nehéz sorsú, de nagyon tehetséges családból származott. Már harmadéves az orvosi egyetemen, amikor eltanácsolják (akkor nagyon sok hallgató járt így), csak később derült ki, hogy utána néztek az egyetemen, hogy ki mit csinált az 1956-os forradalom idején, és kiderült, hogy az édesapját Szatmárcsekén megválasztották a Forradalmi Bizottmány elnökévé. A forradalom bukása után el is vitte az ÁVH, és napokig nem tudtak róla. Hogy mit csináltak vele Nyíregyházán, arról soha senkinek nem beszélt. Az édesanyja ismeretsége révén sikerült beíratni a tanítóképzőbe, ahol vörös diplomával végzett. Már az orvosi egyetemen nagyon népszerű volt, a képzőben rögtön megválasztották KISZ-titkárnak, annak ellenére, hogy nem volt KISZ-tag. Persze elvállalta, belépett az ifjúsági szervezetbe, s ezzel hosszú időre eljegyezte magát a politikával.
A diploma megszerzése után 1963-ban feleségével Hajdúszoboszlón telepedtek le, itt kaptak munkát. A felesége higiénikus orvos, majd közegészségügyi felügyelői feladatokat látott el. 1970-től reuma szakorvosként dolgozott a Béke szállodába, s innen ment nyugdíjba. Dávid József a megyei úttörőtitkár kérésére elvállalta Szoboszlón a városi titkári feladatokat.
A kezdő értelmiségi lét, a családalapítás anyagi gondjai őket is sújtották. Megszülettek a gyerekek, Zoltán és József. A saját családja mellett a felesége szülei és a még tanuló testvérei is számítottak a segítségükre. Ő egyke lévén boldogan illeszkedett be a nagycsaládba, felesége testvéreit hamar a szívébe zárta, s ettől kezdve a vállán hordozta a család rengeteg gondját-baját.
Dávid József hitt a szocializmusban, a demokráciában, az egyenlőségben. Ezért büszke volt arra, hogy Újhelyi Károly, az akkori első titkár felkérte a városi pártbizottság politikai munkatársának. Később azonban sok momentum nyomasztotta, nehezen viselte a funkciót, a visz- szásságokat.
Amikor eldöntötte, hogy felhagy a politikával, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen elvégezte a pedagógia szakot. Csak e diploma megszerzése után, 1983 szeptemberében vállalta el a 4-es számú, ma Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatói tisztét.
Ekkor mintha hazatalált volna a szatmárcsekei kisdiák. Nagyon jól érezte magát az iskolában. Egy baja volt, hogy csak keveset foglalkozhatott a gyerekekkel. Nagyon szerette még a nehezen nevelhető gyerekeket is. Behívta őket az irodájába és csendesen, békésen a lelkükre beszél. A pedagógusokkal maximalista volt, úgy gondolta, hogy a pedagógusnak példát kell mutatni. Mégis szerették. Az utolsó igazgató választáson kivétel nélkül mindenki rászavazott. A gyerekek pedig rajongtak érte: ha az udvaron volt, a kicsik még néha titokban a köpenyét is megsimogatták.
A rendszerváltozást nehezen élte meg. Elfogadta Pozsgai Imre népfelkelés-elméletét, és hitt abban, hogy egy rendszer békésen meg tud változni. Egyetértett, mégis megviselte.
A halála előtti időben, a családban is, az iskolában is, elég sok probléma volt. A betegsége váratlanul és érthetetlenül jelentkezett, hiszen mindenki (család, barátok, kollégák) megszokta, hogy rakja, rakja rá a terheket, mert ő mindig jól volt, mindig csendes volt, mindig kedves volt.
1994 áprilisában került kórházba, a vizsgálat után kiderült, agydaganata van, és menthetetlen. A pszichiáter fia azt mondta róla: apám olyan jó pedagógus volt, hogy ötvenhat évesen ebbe bele is pusztult. Ennyi empátiával nem lehet sokáig élni. Annyi problémát magára venni, és mindenkivel együtt érezni, ebbe csak bele lehet halni.
Pedagógus kollégái pedig így búcsúztak tőle: „Pályájának íve itt delelt, két évtizednyi kitérő után élhetett a tanítói hívatásnak. A politikai munkában való csalódottsága visszavezette a tiszta forráshoz, az ember-palánták műveléséhez, gondozásához, bennük látta a jövő zálogát. Mi, akik vele dolgoztunk, s a gyerekek, akiket nevelt, tanított, legfőbb erényének tartottuk a humánumát, és azt, ahogyan mindenek fölött tisztelte az embert.”
A temetés napján az igazgatói szoba előtti folyosót virághalmok borították.
Források:
Magánbeszélgetés-sorozat. „A gyerekek szeretete az emberek tisztelete a génjeiben volt” Szókimondó (Hajdúszoboszló Kulturális folyóirata) 2006. XI. évfolyam 12. lapszám.
Lánczky Antalné Tatár Éva
Forrás: Pedagógusok Arcképcsarnoka, 2007
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár