A legsötétebb Szoboszlóból - Utazás helyben (1. rész)
Írta: Abel Lynó, 1891
Egy sötét tervem volt.
Elhatároztam, hogy felfedezem - Szoboszlót!
A városházánál tartott félhivatalos liczitáczión, vettem egy térképet, három esernyőt. Vettem volna egy látcsövet és duplapuskát is, de ilyeneket nem liczitáltak, azért személyes biztonságom megóvására előkészítettem ama bunkósbotot, mellyel rendőrségünk ismeretlen tettesek nyomait ismert erélyességgel ütlegelni szokta.
Így felszerelve beállítottam a "Gondviselés"-hez, megkérdezvén nem várható-e a közeljövőben földrengés, vagy teszem fel eső, mely természeti tünetek expedícziómat zavarhatnák? Feleletül kaptam, hogy nem várható! Hittem ugyan a "Gondviselés"-ben, de azért felfedezési vállalatom felelősségének érzetében, bekopogtattam kérdésemmel a másik patikába is, hol azt mondták: "reczept nélkül választ adni nagyon kényes helyzet, mert eső mindig várható, ellenben a földrengés - váratlanul jön, ha jön." Ebben aztán megnyugodtam.
De ki lesz a kalauz? Beszéltem Mózsival, kiről hallomásból tudtam, hogy ama legsötétebb tájakon az utazókat kalauzolni szokta. Megnyerő alak. Császár szakált és katona sapkát visel, épen ezért különös tekintélynek és bizalomnak örvend a benszülött hajduk között. Beszédje gyors és érthetetlenül intelligens.
No, ez az én emberem: kitünő ajánlatomra, t.i. hogy kinevezem az expedíczió őrnagyának, és valóságos belső titkos ruhatárnokomnak, - meglepetésemre - kitérőleg válaszolt, mondván, hogy ilyen sötét utakra nem, hanem csak biztosítási utakra tűz-jég és élet-ügyekben vállalkozhat, ez levén neki olthatatlan szenvedélye. Ajánlotta maga helyett a legbenszülöttebb hajduk egyikét: Gerzsonyt, a feketét.
Elmentem ezen ugynevezett Gerzsonyhoz. Ez egy nagy lábon élő, emeletes törzsfőnök, a memóriájáról híres, barátságosan fogadott, de ajánlatomra tagadólag fejét rázta, az nálluk azt jelenti: "nix dájcs!" S ajánlotta maga helyett Fehér Ferenczet, ez Zöld Demetert, Zöld Demeter pedig Veres Lászlót, de kalauznak egyik sem vállalkozott.
Elindultam hát magam.
Felmentem a toronyba, hallottam, hogy ez a nyurga épület a benszülöttek büszkesége, ebből adnak jelt az evésre, ivásra, nem különben a lefekvés és felkelésre harangszóval, mely harangszóra ha valaki este le nem fekszik, azt a benszülöttek "lump" és "betyár"-nak nevezik, a ki pedig déli harangszó hallatára evéshez nem lát, annak a legtöbb esetben - nincs mit ennie.
A torony belseje a legsötétebb hely az egész Szoboszlón, itt tenyésztik a hajduk kedvencz állatjaikat, a denevért, mit szent állatnak tartanak, és sokan czimerként viselnek. Különben e toronynak a denevéreken kívül nevezetességi még a szintén ott fészkelő toronyőrök és az ugynevezett toronyóra!
A toronyban annak legfelsőbb ablakánál egy rézkürtös benszülöttet álomba merülve találtam, feje kilógott az ablakon, felköltöttem, hogy ki ne essék, azonnal kürtölni kezdett, s bemutatta magát, hogy ő a toronyőr, egyike azon négy elszánt hajduknak, kik évi 25 forint jutalomdíjért itt szokták aludni felváltva és háborítatlanul az igazak álmát.
Bámultam. És szét tekintve az őrszobában, ugy találtam, hogy Szoboszlón toronyőrnek lenni szép állás, azaz fekvés, fekvés, mert állva nem láthatván szét, lefekszik, fejét kilógatja az ablakon, tüstént elalszik, a ki alszik, az boldog. Miután pedig a toronyőr háborítás nélkül aludhat, - ő a legboldogabb ember Szoboszló városában.
A rézkürt czélja iránt kérdést intézvén, megtudtam, hogy ez az esetleg aludni nem tudó őrök játékszere, ezzel tartják ébren a lakosokat, annyit és annyiszor dudálván rajta, a mennyi nekik tetszik, hosszut és ékeseket. Megnéztem a valóságos hajdu szerkezetü toronyórát és órát nézvén rendesen elkésnek a támadással, s hajduk által megveretnek, urunk a "vitéz hajdu" nemzet.
Különben, mint hallottam a benszülöttek czivilizáltabbjai zsebórákkal is rendelkeznek, de azok is ahány, annyi féle időt mutatnak jóbarát és ellenségnek egyaránt. Miután pedig az ugynevezett toronyóra, mely 700 frtokba kerüle, épen 2 órát ütött, s láttam a nap lement, nehogy felfedezendő utam második napját a toronybeli alvókról rámragadható nónában kellessék átaludnom, a beszerzett tapasztalatok sulyától görnyedve leexpediáltam magamat a toronyból. Felesleges talán mondanom is, mire a korhadt és hiányos lépcsőn összes testi ügyességem, mit összeszedve lebotorkáztam, fent a magasban az óraszerkezet éppen 4 órát ütött s öreg este lett.
Jó éjszakát!