Az oldal teljes funkcionalitású működéséhez Javascript szükséges!

Kereső Linkek Vendégkönyv Képtár

Az alföldi kertes városok (1. rész)
Hajdúszoboszló települése
Györffy István, 1926

Vissza a könyvtárba

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

Alföldi városaink egy részét "parasztváros"-nak szokták nevezni. E nem egészen találó elnevezést városaink azért kapták, mert túlnyomólag földmíves népesség lakja őket s külsejük faluszerű.

A parasztváros elnevezést azért nem tartjuk helytállónak, mert e városok népe ritkán pa­raszt, tehát jobbágyeredetű; legtöbb esetben mint a jászok, kunok és hajdúk, nemesek voltak s 2-3 évszázaddal ezelőtt még katonáskodás volt a főfoglalkozásuk. A jobbágyokéval azonos jelenlegi foglalkozásuk a földmívelés, nem tekinthet nagy múltra vissza, mert még a mult század első felében is nagyobb volt állatte­nyésztésüknek, mint földmívelésüknek jelentő­sége. A XVIII. században pedig főfoglalkozásuk az állattenyésztés volt.

Amelyik város lakossága nem tartozott az előbbi kategóriába, azok sem voltak mind job­bágyok. Sok várost taxás nemesek, szabad em­berek vagy szerződéses jobbágyok laktak, akik hasonlíthatatlanul jobb viszonyok között éltek, mint a falusi jobbágyok.

Ami pedig a kiváltságos alföldi városok népét legjobban megkülönböztette a parasztjobbágytól, az volt, hogy örökös birtokosa volt városa határának, földesurat nem szolgált, jobbágyi terheket nem viselt s a jobbágyhoz képest jómódban élt. Földjét tetszése szerint használta s az úrbéri törvények, rendelkezések reá nem vonatkoztak.

A jobbágyság felszabadulása óta ez a nemes és kiváltságos városi társadalmi rend tekintély és vagyon dolgában sokat hanyatlott, viszont a falu jobbágynépe emelkedett, így a két társadalmi rend jócskán közeledett egymáshoz. De egybeolvadásról még ma sem lehet szó. Az említett városok földmívelésből élő lakosságát - noha ma paraszti foglalkozást űz, - a fenti okokból nem nevezzük parasztnak, hanem gazdának, s az általuk lakott várostípust gazdavárosnak.

Mik a főjellegei ezeknek a gazdavárosoknak?

Határuk igen terjedelmes, átlag 30-90 ezer holdnyi. A múlt század első felében e roppant határ tekintélyes része még legelő volt, de ma már szántóföld. E gazdavárosokban van a ta­nyarendszer legjobban kifejlődve. Mivel nagybirtok itt sohasem volt, a föld egyenlően oszlott el a lakosság között s csak az utóbbi időben történtek e téren eltolódások.

A gazdavárosok belterülete is igen terjedelmes. A beltelkek elosztódása azonban nagyobb eltolódásokat mutat. A 100 négyszögöles telkek mellett a 2000-3000 négyszögöles telkek sem ritkák.

A városok belsejében a telkek kisebbek, a szélek felé terjedelmesebbek. Város képe csak a főutcának és a piactérnek van, a szélek felé egyre falusiasabbak az utcák. Ahol tűzvész nem pusztított, az utcák nagyon girbegörbék, rendetlenek.

A határnak és belterületnek megfelelőleg a népesség is nagy. Átlag 10-30 ezer egy-egy al­földi városnak a lélekszáma. A lakosság elég nagy százaléka azonban a tanyákon él. A tanyai nép nagyobb része iskolába nem járt, ezért kul­turális téren erősen hanyatlik s néhol a falusi lakosság színvonala alá süllyed.

A népes, nagyhatárú alföldi városokat a török világ teremtette. Kezdetben az Alföldön épp oly sűrűn feküdtek a falvak, mint például Szatmár, Ung, Bereg vármegyék el nem pusztult területein. Ekkor is voltak az Alföldön városok, de ezek nem annyira földmívelésből, mint inkább iparból, kereskedelemből éltek. E városokban az iparosokon, kereskedőkön kívül tetemes számú birtokos nemesség is élt s a város földmíves osztálya nem tartozott a legtekintélyesebb polgárok közé, sőt nagyrészük jobbágy volt.

Régi, törökvilág előtti városainkat a földrajzi viszonyok szükségszerűsége hozta létre s természetes alakulásoknak tekinthetők. Nagyobb részük átélte a török világ viharait és ma is megvan. Ezzel szemben a török világ alatt a védelem jegyében egy új várostípus keletkezett, a már említett gazdaváros. Miután a török veszedelem, - melynek ellenében támadtak - megszűnt, e városok elvesztették jelentőségüket, mert nem földrajzi szükségszerűség hozta létre őket. Ma már főfoglalkozásuk a földmívelés, ugyanaz, mint ami volna azoké a faluké, - ha el nem pusztultak volna, - melyeknek határát beolvasztották.

A török világ alatt a védelem jegyében kelet­kezett városok első típusai a hajdú városok vol­tak s hogy ezek célját, kivitelét megérthessük, tudnunk kell, hogy kik voltak a hajdúk.

Köztudomás szerint a hajdúság valami gyülevész, menekült, délszláv elem volt. Nem lehet tagadni, hogy a XVI. században a török világ elején a hajdúság jelentékeny százaléka a Balkánról, a török nyomása következtében menekült délszláv elemekből telt ki, de eze­ket két emberöltő alatt a törökkel vívott állan­dó harcok felőrölték s amint a török hazánk földjén jobban-jobban terjeszkedett, a hajdú­ság hovatovább az elpusztult magyar falvak és városok menekülő lakosságából rekrutálódott.

Voltak Debrecen körül már a XV. században is menekült ráctelepek, kiket Brankovics György rác despota hozott magával, de ezek a XVI. század végére, a magyarság tengerében úgy elkallódtak, mint menekült szabad hajdú testvéreik a magyar csapatok harcain. A török kincstári defterekben 1572/73-ban azon helysé­gekben, melyek egy emberöltő múlva hajdú te­lepékké lettek, mindössze 93 rác háznépet talá­lunk. Ha feltételezzük, hogy ezek a Bocskay felkeléséig eltelt 33 esztendő alatt nem kallód­tak el, hanem mind ott voltak Bocskay csapa­taiban, akkor sem ütik meg 1 %-át azon hajdú­ságnak, amelyet Bocskay kiváltsággal látott el s letelepített.

De Bocskay csapatai közt nem harcoltak Brankovics rác telepesei, sőt egyéb menekült rácok sem.

A török hadak felvonulási útja a Duna-Tisza köze volt. Pusztításuknak leghamarabb a legdé­libb fekvésű Bács és Bodrog megye esett áldo­zatául, e megyéknek egyetlen falva sem élte át a másfélszázados török uralmat. Sorrendben a Kiskunság következett. Ennek lakossága ré­szint a Duna-Tisza közi városokba, részint az északibb fekvésű Jászságba, részint a tiszántúli Nagykunságba menekült. 1552-ben pl. „Thewkes Bálint kiskun, ki a kapitányságot őseitől nyerte s Kecskemét székben lakott, több testvéreinek a török elleni harcokban történt el­este után kénytelen volt a Tiszán túl Kolbász székbe menekülni, melyhez a király engedélyét kéri s ígéri, hogy mint előbb, úgy most is kész minden katonai szolgálatra. Thewkes Bálintnak ezen kérésére megengedi a király, hogy mind­addig, míg saját széke megszabadul, Kolbász­székben lakhassák.Kolbászszék a mai Nagy­kunság.

Tőkés Bálint módjára a kiskunok közül so­kan átmenekültek a Nagy kunságba s ott várták a viszonyok jobbrafordulását. Ez azonban nem következett be. Sőt Szolnok és Gyula várának elestével, ezen a vidéken való lakás is bizony­talanná vált s a föld népe tovább húzódott ke­letre és északra. Maga a Nagykunság is a török és a magyar várvédelmi vonal közé került és egyre sorvadt. 1593-ban megkezdődött a 15 éves török hadjárat, mely a Tiszántúlt nagy te­rületen elpusztította s a lakosság tovább mene­kült vagy szabad hajdúvá vált, de szülőföldjén tovább már nem maradhatott.

A megfutamodott nép helyhezkötésének ér­deme Bocskay István erdélyi fejedelem nevé­hez fűződik.

Bocskay eleinte hű királypárti volt, de bizo­nyos intrikák következtében kegyvesztett lett, sőt Barbiano kassai várparancsnok a császári zsoldos sereggel 1604-ben megtámadta. Bocskay kapitánya Örvendy Pál azonban meg­nyerte a Kölesér biharmegyei város romjai kö­zött tanyázó szabad hajdúkat, kik Egri István kapitányuk vezetése alatt háromszázan Bocskay kereki-i várába siettek s oly vitézül védelmezték, hogy a császári csapatok megfu­tamodtak. Ekkor Bocskay váraiból kiszállván a szabad hajdúkból sereget gyűjtött és számos csatában a császáriakat megverte s végül is bé­kére kényszerítene őket. Vitézeit megjutalma­zandó. 1605-ben Korponán kelt oklevelével őket a paraszti és nem nemes állapotból kiveszi és hogy bizonytalan lakóhelyeikről el ne szé­ledjenek, vagy idegen törvényhatóság alá ne kerüljenek, Kalló egész városát, Nánás, Dorog, Varjas pusztabirtokokat, Hatház, Vámos-Pércs, Sima és Vid rész jószágokat 9254 vitézének ad­ja, hogy a székelyek szokása szerint bírják. A vitézek közül csak az alábbi kapitányokat so­rolja fel névszerinti nemes Chomakeözy And­rás, Szilassy János, Keövi Miklós, Pallay Pál, Kovács Albert, Somogyi György, Farkas Mi­hály, Elek János, Chatáry János, Szénásy Mi­hály, Nagy Mátyás, Feűzi István és Hajdú Ger­gely. A kapitányok neveiből látható, hogy ma­gyarok voltak.

A második szabadalomlevél a köleséri haj­dúknak szól, akik legelőször siettek zászlaja alá. Ezek 300-an voltak szintén mind magyar nevűek.

Az időrendben harmadik kiváltságlevelet 1606-ban hajdúság előkelősége, a lovasság kapja, kiket a fejedelem Szoboszlón telepít le. „Figyelembe vévén - úgymond - híve­inknek, vitézlő és nemes Halasi Fekete Pé­ternek, hű vitézeink kapitányának, valamint Halasi Beődy Mátyás, Abádi Médy István, Makiári Kiss Pál, Sarudi Rácz Farkas, Túri Pap István; Chéffi Haty János és Rabéi Mak­kos Ferenc századosoknak és halasi Fekete Péter kapitánysága alatt szolgáló más mezei katonáinknak hű szolgálatait... ha valakik közülök nemesi kiváltsággal még nem bír­nának, a paraszti és nem nemesi állapotból amelyben születtek ... kivévén ... a mi Ma­gyar és Erdély országunk igazi nemesei so­rába iktatjuk". Bocskay ezenkívül Szabolcs vármegyében levő birtokát, melynek egyik része azelőtt a tokaji vár tartozéka volt, má­sik része pedig rendelkezése alá került - szintén nekik adta. A lovas hajdúság száma mintegy 700 főnyi volt, mely mintegy 4200 léleknek felel meg s úgy látszik, hogy ez a telep volt a legnépesebb, mert a 9254 főnyi gyalog hajdúság nemcsak a donációlevélben említett helyeken szállott meg, hanem Bihar megyébe is áthúzódott. A kállai hajdúk Bocskay halála után 1609-ben költöztek át Böszörménybe.

A szoboszlai lovasság, - akiket a fejedelem nem is nevez hajdúknak, hanem mezei katonák­nak - külön figyelmet érdemel. Ezekről feltéte­lezi, hogy nemesek, míg a gyalogságot, akiket hajdúknak nevez, csak a paraszti és nem neme­si állapotból veszi ki.

Maga a főkapitány, Halasi Fekete Péter és első kapitánya, halasi Beődy Mátyás kétségte­lenül kiskunok, akik Halas pusztulása után köl­tözhettek át a Nagykunságba. A többi kapitá­nyok közül abádi Médy István, túri Pap István, csiffi Haty János, rábéi Makkos Ferenc - mint előnevükből látható - a Nagykunság legközvet­lenebb szomszédságából származnak. Egyedül maklári Kis Pál és sarudi Rácz Farkas neve utal más vidékre, a szomszédos Heves megyére.

Ugyancsak Bocskay nemesíti meg 1606-ban Karczag-Ujszállási Lenthe Mihályt testvéreivel Balázzsal és Dáviddal, akiket a szoboszlai haj­dúk között találunk fel, sőt ez utóbbi 1637-ben hajdú főkapitány. Hasonlóképpen Karczag-Ujfalusi előnévvel kap nemességet 1608-ban Orogh György, János és Dániel. János felesége 1644-ben mint özvegy végrendelkezik Szoboszlón. 1702-ben, mikor a szoboszlai hajdúkat névszerint is összeírják, ott találjuk a Tőkés, Kun, Horogh, Lenthe, Bődy, Karács, Sándor, Kálmán, Radó stb. régi kun családok neveit. Abból, hogy a tisztek kunsági emberek voltak, joggal következtethetünk arra is, hogy a le­génység is odavaló lehetett. Maga a donációle­vél is nemes embereknek sejteti őket, azonfelül mind lovas katona volt, ez is kunságuk mellett bizonyít.

Már Gyárfás is feltételezi, hogy a nagyku­nok sík földjükről az elviselhetetlen terhek és fosztogatások elől futni voltak kénytelenek s egyrészt Bocskay zászlaja alá állottak, más­részt a Sárrét mocsarai között levő bajomi vár­ban kerestek oltalmat.

Hogy csakugyan a bajomi várban húzódtak meg bölcsi Nagy András hajdúkapitány keze alatt, kitűnik abból, hogy 1608-ban az új nádor­nál panaszkodnak, hogy Nagy András nem en­gedi haza őket. Még 1609-ben is panaszkodik az akkori nádor Báthory Gábornak, hogy „Az kunokat, jászokat, kik az koronához valók, Nagy András erővel Bajomhoz szolgáltatja s nem akarja elébbi lakóhelyekre bocsátani." A panaszból az is kiderül, hogy Németi Gergely hajdúkapitány sem akarja elereszteni a zászlaja alatt szolgáló kunokat. Sőt a huszti várból is kéredzenek haza kunok, kik ott mint hajdúk szol­gáltak.

1613-ban a nádori főkapitány kieszközli a kunok hazaszállását, fel is szólítja őket a haza­térésre, ígérvén, hogy kiváltságaikat biztosítja.

Erre „a nagykunságiak mostan Bajomban és egyéb helyeken nyomorgók Farkas János, Chirik András és a többi" ez év dec. 22-én Szoboszlón kelt levelükben ígérik a hazamene­telt, de már feltételekhez kötik. 1615-ben, 1618-ban még mindig nem mennek haza.

1620-ban Forgách nádor Turkeve kun falut Ormánközi Gergelynek és Halasi Fekete Péter­nek adományozza, amiért Szabó Vince nagy­kun kapitány erős szemrehányást tesz a nádori főkapitánynak. Ez haragra lobbanva, „a Szoboszlón bujdosó nagykunok egy részé"-vel Kálmán Istvánt és Fegyverneki Jánost választ­tatta meg kapitánynak. Az új kapitányok azzal köszöntöttek be, hogy Szoboszlóról hatvan lo­vassal a Nagykunságra törtek és nagy prédálást vittek véghez.

Halasi Fekete Péter főkapitánynak halála is kun földön történt. Több szoboszlai vitézével Turkevén megszállván, a szarvasi törökök raj­taütöttek s megölték. Hegyesbori puszta tel­kén gyermekei 1643-ban osztozkodnak.

Úgy látszik a kunokat Bocskay felkelése a bajomi várban találta. Egy részük, valószínűleg a jobb viszonyok között lévők, a várból Bocskay zászlaja alá állottak, aki aztán saját földjére, Szoboszlóra telepítette le őket s kun kiváltságaikat hajdú kiváltságokkal pótolta. Ezek egy része később hazaszivárgott, nagyobb részük azonban örökre Szoboszlón maradt. Akinek ugyanis volt valami félteni valója, szí­vesebben maradt az erődített hajdú városban, mint a hódoltsági területen levő oltalom nélkü­li kun falvakban.

Ősi földre szállottak haza azon gazdák is, szám szerint 18-an, akik a kuruc világ után Szoboszlóról Karcagra visszaköltöztek. Az 1702. évi összeírás említi Nagy Györgyöt, mint a tatárok kapitányát. Talán a tatárok kapitány­sága is egy tisztség lehetett a szoboszlai kunok között. A XVI. században ugyanis többször ír­ják a kunokat tatároknak.

Következő rész

Megosztom Facebook-on  Megosztom Twitter-en  Megosztom Startlapon  Megosztom URLguru-n  Megosztom Delicious-on  Megosztom Tumblr-en  Megosztom CitroMail-lel!  
Ajánlom egy ismerősömnek

Vissza a könyvtárba

A lap tetejére