Hadas Balázs ur (3. rész)
Életkép
Írta: Szívos Béla

Vissza a könyvtárba

A kis lány egy kis szünet múlva ismét rákezdte keserves panaszát:

— Egyszer aztán a zsidó, — mert volt köztünk egy kövér kis lány, — hát kivitte azt a kövér kis lányt a konyhába. Mi meg a kulcslyukon lestük, hogy mit csinál. Hát a zsidó egy nagy késsel megölte a kis lányt, pedig hallottuk, hogy könyörgött: jaj, jaj, ne bántson kelmed! azután kettéhasította a kis lányt, beletette egy teknőbe, aztán besózta.

Támadt aztán erre átalános elszörnyüködés, lárma, káromkodás, melyből azonban erősen kihallatszott Balázs ur harsogása:

— Kutya! Megölöm! Rögtön agyonvágom! izre-porrá aprítom, hol van? Hüh, ki nem kerülöd a kezemet!...

— Ugyan komáim! az ég szerelmére, csillapodjanak, — szól a pap kétségbeesve, — hiszen lehetetlenség ez, csupa képtelen beszéd, hazudik ez a...

— Ki hazudik? — ordit Balázs ur tajtékozva, — én hazudom? Szent igazság ez, én nem tűröm...

— De komám, hallgassátok végig már, az isten áldjon meg benneteket, — mond hadnagy uram. — Mondjad tovább kis lány!

A fölgerjedt publikumot azonban nagy mesterség volt már elhallgattatni. Valamennyi talpon volt már s kiabált: «Disznóság! Istentelenség! Régen tudtam! De már csupa szent igaz! Majd megmutatjuk most!» stb. Balázs ur pedig káromkodva, nagy léptekkel rohant le s fel a szobában s kezejárása és villogó szemei mutatták, hogy valami nagyszerű terven töri a fejét. Végre a hadnagy, a pap, a doktor egyesült erőfeszítésével sikerült nagynehezen lecsititani a fölgerjedt urakat, kik aztán körülállván a kis lányt, lassanként elhallgattak.

— Na mondjad tovább, kis lány! Ne félj semmit, majd megtanítjuk mi azt a zsidót!

A kis lány ismét keserves sirásra fakadt:

— Hát, hát aztán nem volt tovább.

— Nem volt te? hogy ne lett volna! Hát aztán hogy szabadultál meg ?

— Hát ugy, kérem alássan, hogy ott volt az utczán épen a házzal átellenben egy kut, oda szokott minden éjfélben egyikünket kiküldeni vizért a zsidó, maga meg az ajtóban állott, mig merítettünk, hogy el ne szökhessünk. Az éjszaka épen én rám került a sor. Hát a mint húzom a vizet, arra jött két részeg ember dalolva; én meg, hogy ezeket megláttam, az egyik korsóval elszaladtam, mert tudtam, hogy a zsidó nem mer kergetni. Ugy jöttem aztán haza ezzel a korsóval ni!

Erre a nagy többség cseppet sem kételkedett többé, sőt a doktor is — ki a keletkezett nagy lármában még több fogós keresztkérdést intézett a leányhoz, melyekre ez ügyesen megfelelt — vállat vonva odanyilatkozott, hogy: «tudja a mennykő! hátha igaza van, mégis utána kell járni a dolognak». Csak a pap tartotta még magát:

— Már akárhogy legyen, ez nem lehet igaz, s majd meglássák, komám, hogy csúfot vallunk miatta, s ...

Átalános dühös lárma nyomta el beszédét. Valamennyi bizonyította, hogy szent igaz az egész dolog, s kicsi hijja, hogy a papot is a zsidóval való czimboráskodásba nem keverték. Mindenki neki veresedett arczczal, izgatottan jött-ment, kiabált, s hat is magyarázta egyszerre egymásnak, hogy hogy s mint eshetett ez a dolog, sőt megtörtént — a mi hallatlan ! — hogy a nagy felháborodásban senki sem pipázott.

Sokára, nagynehezen ismét, szóhoz jutott a pap:

— Jól van hát, komám uramék, ha már így van, mondok én egyet: holnap küldjön a hadnagy levelet a d—i elöljáróságunk, leirván a leány vallomását, s majd megtartja az aztán a kellő vizsgálatot s kitűnik a dolog mibenléte.

— Jó lesz, helyes lesz, — mondák az urak, — mit is csinálnánk vele egyebet.

Balázs ur, a ki eddig magában morogva, törte a fejét valami nagyszerű terven, sebzett oroszlánként ordított föl, midőn fülét megüté valami e beszédből. Egy ugrással a tömeg kellő közepén termett:

— Mit akartok? Mit beszéltek? Hogy tudtok ilyet a szátokon kiereszteni! Hát ezt a dicsőséget más városnak engednétek? Magam megyek, megyek magam! Tüstént, ebben a szempillantásban, én fogom el azt a zsidót, arra más rá nem teszi a kezét. Megmutatom! Ide hallgassatok! Tudom már én, mit csinálok. Lóra ülök s ebben a nyomban indulok egy pandúrral D—be. A pandúrt csak azért viszem, hogy fogja a lovam a város szélén. Magam gyalog megyek be a kutig, ott meghúzódom s bevárom az éjfélt. Majd ha akkor kijön a zsidó, neki-ugrom, nyakon kapom s ugy vágom meg, hogy mindjárt tízféle esik!

Azzal nemes fölgerjedésében, mintegy mutatványul, ugy nyakon szorította a mellette ácsorgó szerencsétlen fiskálist, hogy ha ki nem veszik a kezéből, ott hal meg az istenadta a Balázs ur irtózatos markában. Még ezer szerencse, hogy valami tagló nem volt nála, mert kétségtelen, hogy egyúttal föl is tráncsirozta volna, így is három hétig félreállott a nyaka az iszonyú fogás után.

— Jaj komám, az Isten áldja meg, ne vágja le azt a zsidót, hiszen akkor nem tud vallani! Hátha még több czimborája is lehet?

— Na hát nem bántom, csak megfogom, összekötözöm, lóra teszem s hajnalra itt lesz. Ha száz czimborája lesz is, mind ide teremtem reggelre! — Na de ne töltsük az időt fecsegessel! Megyek haza, nyergeltetek, fölfegyverkezem s itt leszek tüstént, azután hajrá! — Hé pandúr! készülj, nyergelj. Készen légy, mire visszajövök, mert nem jól jársz, semmirekellő!...

Azzal többet sem kérve, sem hallva, roppant robajjal, nagy fenekedéssel kirohant Balázs ur, négy lépéssel leugrott a lépcsőn s egy pillanat múlva eltűnt a sötét zimankós éjszakában.

A pap megint megszólalt:

— Majd meglássák, hogy nagy baj lesz. Balázs valami bolondot csinál. Ismeritek jól, hogy milyen. Ha csakugyan ráakad valami zsidóra éjféltájban a kut környékén, abban a nyomban agyonvágja, vagy megfojtja. Hallottátok most is, mivel ment ki, meg imhol a fiskálist is majd összeroppantotta. Azután neki baj lesz, nekünk meg gyalázat. Valamit kellene tenni.

— Igazsága van komám, — mond a hadnagy, ki szintén aggódva ránczolta össze homlokát. — Az ördög is hozta most ide ezt a bolond Balázst. Én meg attól félek, hogy a legelső szakálas embert, a kivel összetalálkozik, mindjárt elfogja, s ha bele izelit, csinál az olyan garaboncziát a városban, hogy Isten annak a megmondhatója. Ha meg valami őrjárattal találkozik, annak is neki esik, csak szóljanak neki valamit, s tesz köztük olyan hetedhét országra szóló vérengzést, a milyet tatárfutás óta nem láttatok. Én nem tudom, mi a mennykőt is kellene vele csinálni!

Ez az aggodalom nagyon is alapos leven, apránként elterjedt az egész gyülekezetre, s mindenki azon tanácskozott, hogy mikepen kellene Balázs urat itthon tartani. De egy terv sem látszott czélra vezetőnek, mert Balázs úrral most már maga aranyszájú szent János sem bírt volna. Végre a mezőbiró azt tanácsolta, hogy vessenek pányvát Balázs ur nyakába, a d-i uton, majd ha a villogó csárda mellett ellovagol, rántsák le a lóról, nyomják el, kössék meg s másnap reggelig el ne bocsássák. Akkor majd eloldja a korcsmáros. Azt meg be kell tanitni: mit mondjon Balázs urnák, hogy a Rácz Miska bandája rántotta le a lóról. A lovát meg ki kell vinni a tanyájára s ott elcsapni.

— Az alatt aztán levelet lehet D-be küldeni, s majd csak eligazodik valahogy a dolog.

Az elmés ajánlat tetszett, s elvben elfogadtatott. Rögtön el is küldtek a hajdút, a jeles pányva vető Bujdosó Pista kiszolgált csikósért.

Ez alatt azonban a pap, kinek sehogy sem fért a fejebe ez a história, lement a hajdú szobájába, hova a kis lányt reggelig beszállásolták, s czukor és más ígéretek, nemkülönben ijesztgetések és fenyegetőzések mellett újra beszélgetésre birta a kis leányt.

— Ugy e, kedves kis lányom, nem ugy volt az, nem láttad te, a mit beszéltél, más mesélte azt te neked? Mondd meg bátran, senki sem bánt azért téged; én meg holnap egy szép kendőt veszek neked, csak mondd meg az igazat. Mert lásd, kis leányom, Isten ellen való vétket követsz el, ha valakire valamit igazságtalanul rá fogsz! Jártál-e iskolába? — Jártál. Na hát mit tanultatok ott? — Hogy a jó Isten megveri az olyat, a ki mást nem igazzal vádol! — Meg csak előbb-utóbb kitudódik az igazság, azután te is áristomba kerülsz, a hova a rossz embereket szokták bezárni; pedig ott sötét van, még pedig patkány is van benne.

— Jaj, jaj, tiszteletes uram, megmondok hát én igaz lelkemre mindent, — szólt a kis lány, nagy sirásra fakadva, — hiszen nem is mondtam volna én semmit sem, de hát megijedtem attól a sok úrtól, legkivált meg attól a nagy mérgestől, a ki olyan csúnyán nézett rám, aztán nem mertem eltagadni, a mit a kofáknak az uton beszéltem.

— Ejnye kis lányom, hát a kofáknak mért beszéltél olyat?
— Jaj tiszteletes uram, nem tudom én megmondjam-e? mert akkor meg attól félek, hogy édes anyám nagyon megver.

— Ne félj, kis lányom! Nem hagylak én bántani senkinek. Majd beszélek én anyáddal, az sem ver meg, csak mondj el mindent igazán.

A kis lány abban hagyván a zokogást, szemét kötőjével megtörölgette s hozzáfogott a beszédhez:

— Hát engedelmet kérek, ugy volt az, hogy az őszön csakugyan hazaküldtek a tanyáról egy fazék tejjel, de az uton eltörtem a fazekat. Ezen nagyon megijedtem, hogy megvernek érte s leültem az országút mellett az árokpartra, ott sírdogáltam, mert nem mertem hazamenni. Amint ott sírdogálok, egyszer ehol jön két nagy leány dalolva az uton, s a hogy hozzám értek, kérdezik, hogy minek sirok oly keservesen? Én aztán megmondtam nekik, hogy félek hazamenni. A két lány azt mondta: ne is menj haza te kis leány, ne hagyd magad kínoztatni, gyere be mi velünk D—be, állj el pesztrának, majd kerítünk mi neked is helyet, mi is szolgálni megyünk most épen, — jobb sorod lesz ott, mint itthon! Én aztán hajtottam a szavukra, s igy csaltak be D—be. Ott csakugyan el is állottam egy zsidóhoz pesztrának, édes anyáméknak meg haza izentem, hogy ne is keressenek, mert itt vagyok. Édes anyám meg azt izente vissza, hogy nem bánja, ha már szolgálatba állottam, de kitöltsem az esztendőt becsületesen, mert ha valami panaszt hall rám, hát kitekeri a nyakamat. Meg is voltam — kérem alássan — egész ez ideig a zsidónál, de hogy tegnap a kútra mentem két korsóval, az egyiket eltörték az inasok, aztán nem mertem többet visszamenni, mert féltem, hogy megver az ifiasszony. Azért szöktem el, hogy inkább édes anyám verjen meg, mint a zsidó asszony.

— De hát minek hazudtál az elébb oda fent annyit, és hogy tudtál olyan mesét kitalálni?

— Engedelmet kérek, nem én találtam azt ki, hanem mindjárt D. alatt utólért két falusi kofa, azok beszéltek azt útközben. Aztán mikor meg azoktól a keresztútnál elváltam s ezzel a másik két kofával találkoztam, a kik ide hoztak, ugy beszéltem el ezeknek, mert ismertek ós nagyon kérdezgettek, hogy hol járok. Meg azt is gondoltam, hogy majd ha ezek ezt elmond-
., ják édes anyámnak, tán meg meg sem ver. ; De a kofák nagyon elszörnyüködtek a beszédemen, aztán hiába mondtam nekik akármit, nem | vittek haza, pedig arra laknak mi felénk, ha-í nem erővel felhoztak ide, itt meg aztán nem ! mertem tagadni, kivált hogy az .a nagy mér-1 ges ur...
— Tudtam, hogy valami ilyes lesz az egész, — kiáltott fel a pap, — de most gyere lányom hamar fel, mig nagyobb baj nem lesz
! belőle, s mondd el az urak előtt is az igazat! : Ne félj, nem bánt senki.
— Jaj, de hát az a nagy mérges ur...
— Csak gyere bátran, az már haza ment. Azzal megfogta a kis leány kezét, s vezette
gyorsan a tanácsházba.
Ott már épen kidolgozták a Balázs ur megpányváztatásának részleteit, a támadásban részt veendő férfiak is kijelöltettek, s az izgalom annyira csillapult, hogy némelyek már ismét rá is gyújtottak, midőn a pap a kis lányt bevezeti.
— Na, komáim, nem megmondtam? Itt van ni! Egy szó sem igaz az egészből. Mindent bevallott a gyerek!
— Micsoda?! Nem igaz? Hogy mond

Előző rész

Vissza a könyvtárba

A lap tetejére