Visszaemlékezés 1919 ápr. 24-re (8. rész)
Írja: Csiha Márton, 1920
VIII.
A mi kálváriánk.
Ennek a cikksorozatnak a ciméül ezt is irhattam volna. Szándékosan nem tettem.
Ugyan ki beszél ma már egy év mulva egyes emberek szenvedéséről, önfeláldozásáról, amikor ezeréves hazánk szétdarabolva, nemzetünk megfogyatkozva, idegen járom alatt nyögve, várja a feltámadást?
Ki beszél ma már a nagy közönség körében, néhány lelkes, hazafias és emberségesen gondolkodó férfi és nő kivételével azokról a milliókról, akik a hat éves háború alatt nyomorultul elpusztultak s idegen országokban, jeltelen tömegsirokban álmodnak a független, gazdag, békességben élő szabad Magyarországról, vagy pedig idehaza betegen, rokkantan vonszolják egyik napról a másikra örömtelen életüket?
Én csak egyszerű krónikása akartam lenni annak a szomoru, gyászosemlékezetű napnak, hogy majdan egy arra hivatott iró Hajdúszoboszló városnak a proletárdiktatura alatti történetének megirásakor egy nehány adatot találjon.
Megirtam, az itt elmondottakat minden szinezés, nagyitás, hozzátevés, elferdités nélkül, ugy amint megtörtént, ahogy mi azt átéltük és átszenvedtük.
Bizonyos dolgokat azonban megjegyzés nélkül elhallgatni ma sem lehet.
Az emberek hamar felejtenek. Gondolkodásukat, felfogásukat mi sem jellemzi jobban, mint ezen szomoru ugygyel kapcsolatos eljárásuk.
Akik a proletárdiktatúra összeomlása és a direktórium eltávozása után a leghangosabban, szinte tulzottan követelték a vörös katonák lefegyverzését, azok bujtak el legelébb, azok lapultak meg és menekültek ész nélkül ismeretlen helyekre.
Mi pedig egynehányan, akik erőnk fogyatékosságát belátva, ezt elleneztük, akik szerencsétlenségünkre épen ennek a városnak a tisztviselői voltunk s mint ilyenek ütközőpontot képeztünk a forradalmak izzóhangulatában két ellentétes világeszme között, a vörösfront felbomlása után sem vesztettük el lélekjelenlétünket, s a villámgyorsan száguldó eseményeket is az ész és jógondolkodás szavára hallgatva itéltük meg, nem akartunk ok nélkül veszélyes kalandokba bocsátkozni, mert ezzel ugy a városnak, mint a lkaosságnak helyrehozhatatlan károkat, emberek pusztulását okoztuk volna.
Helyünkön maradtunk.
Hogy az áldozatok mégis mi lettünk s három polgára ennek a városnak ezért életével is fizetett, ez csak a mi végzetünk volt. A várost azonban megmentettük, különösebb baja itt nem lett senkinek.
Tovább megyek. Idehaza is, másfelé is, a tények ismerete nélkül, egyre csak azt beszélik, hogy minket tuszoknak vittek el s egynehány nap mulva már haza is jöttünk. Hát ez egyszerüen nem igaz.
Minket, amint azt már leirtam, mint a városi tanács tagjait ellenforradalom gyanuja miatt a piactéren akasztófa alá állitottak s majd amidőn onnan az isteni gondviselés különös kegyelme folytán megszabadultunk, Szolnokra vittek, ahol a Szamualy Tibor elnöklete alatt müködő rögtönitélő törvényszék elé állitottak. Szóval 24 óra alatt kétszer néztünk szembe a halállal.
Ha tuszoknak vittek volna el minket, az esetben ott is tartottak volna abból a célból, hogyha a megszálló románcsapatok idehaza valamelyik proletár elvtársat bántalmazzák, akkor Szamuely mi rajtunk végezteti el ugyanazt.
Hire járt akkoriban, mikor hazajöttünk, hogy a terrorcsapat ezt is, meg amazt is ki akarta végezni s állitólag találtak volna egy névsort, amelyre 140 kivégzendő embernek a neve volt feljegyezve. Hogy mennyiben igaz ez az állitás, nem tudom, de alig hiszem, hogy ennyi embert kivégeztek volna, egyrészt, mert idejük sem volt hozzá, másrészt pedig, mert Szamuely is a tárgyalás alkalmával csak a Körner Géza és Fehér Gábor kivégeztetését emlegette.
Ezen felvetésünket igazolja az is, hogy a vonaton a terrorkatonák nekünk azt beszélték, hogy Hajdúszoboszlón az akasztás után még 15 embert lőttek agyon és Szoboszlóval elvégezték azt, amit akartak. Hogy kiket lőttek agyon, azt nem tudták megmondani. Az is lehet, hogy ezt a mesét csak a mi ijjesztgetésünkre találták ki.
Elismeréssel kell megemlékeznünk azokról a józan gondolkodásu szegény emberekről, akik a válságos órákban egyetértelmüleg mellénk állottak s olyan bizonyságot tettek ártatlanságunk mellett, hogy ez az állásfoglalás még Szamuely jéghideg, kőkemény szivét is engedékenységre birta irántunk.
Szabadon bocsájtásunkra nagy befolyással lehetett a Kemecsey Lajos vallomása is, akit a tárgyalás előtt Szolnokon kikérdeztek. Sőt én abban a feltevésben vagyok, hogy ha ő április 24-én idehaza van, a kivégzéseket meg tudta volna akadályozni, vagy legalább is minden befolyását latba vetette volna, hogy azokat megakadályozza.
Lármás, hangos, agressziv természetű ember volt ez a Kemecsey, amint ő mondta, már 15 év óta küzd a szociális eszmékért, harcmodora is elég kiméletlen volt, de gyilkosságra nem lett volna kapható, azt el is itélte.
Hiszen köztudomásu volt, hogy Dr. Fekete László polgármestert szerette s vele elég bizalmas viszonyban állott. Magam többször fültanuja voltam, amikor a polgármester hivatalos szobájában panaszkodott a tömegek féktelensége miatt, amellyel veszélyeztetik a szociális eszméket. A kivégzés előtt 5-6 nappal pedig egy kérvényt hozott be és a polgármesternek jogi véleményét kérte arra nézve. A kérvényben a Szelencés-puszta megvételének megsemmisitését kérte egy értekezlet a földmivelésügyi minisztertől. Hogy dr. fekete lászló milyen véleményt, illetve tanácsot adott Kemecseynek nem tudom, mert én a szobából kijöttem.
Csodálkozással kell még felemlitenem Kerekes Béla emberfeletti magatartását, aki a három szerencsétlen áldozat kivégzését végig nézte s ő maga is csak a véletlen folytán menekült meg a kivégzéstől. Köszönetet mondhat neki a város közönsége, mert a vallatás során saját életének veszélyeztetésével férfiasan nézett szembe a halállal s volt benne annyi erkölcsi erő és bátorság, hogy az igaztalan vádddal szemben lakostársaink közül többeknek az életét mentette meg.
Cikksorozatomat bevégzem azzal az óhajtással, hogy az elmult idők szomoru tapasztalataiból, okulva szűnjön meg közöttünk az ellentét, a gyülölség, a visszavonás, a pártoskodás, szeressük, becsüljük, támogassuk egymást, hogy ebből az egyetértésből támadjon fel a nagy, a boldog, a független és gazdag Magyarország, az uj Magyarország!
Vége
Forrás: Független Hajduság, 1920.07.18.
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár