A Galiba János szerencséje (5. rész)
elbeszélés, Írta: Bihari Kálmán
A szép Liána ezalatt nagy tanakodásban volt Juszti nénivel. Ott ültek a csöndes társalgó szobában, halk suttogással beszélgetve, hogy idegen fül ne lehessen tanuja valami ellesett szónak. A leány kezében felbontott levél van, olvassa, olvassa, ki tudná hányadszor:
«Kedves, egyetlen Liánám ! Forró szerelmem és a te ígéreted, hogy szerelmemet hasonlóval viszonozod, bátorít fel e sorok írására. Neked bizni kellén bennem és ajánlatomat elfogadni. Amint megígértem, megfogadtam, megszabadítlak e gyűlölt szövetségtől, melyre atyád kényszerít, s a mely életünk boldogságát megsemmisítené. Fájdalom, szüleim makacs gőgjét nem sikerült megtörnöm s igy nem teljesedhetik be szivem forró vágya, hogy tégedet azonnal oltárhoz vezesselek. De ebből a helyzetből menekülni kell. Jöjj az én szerető karjaim közé, melyek megvédelmeznek az egész világ ellen. Minden készen van. Berektói birtokomon, melyet szüleim már nekem átadtak, csinos kis kastély várja úrnőjét, királynéját. Ide rejtjük el az irigy világ elől boldogságunkat, mignem jogunk lesz mindenki előtt hirdetni azt. Te addig a Juszti néni védelme alatt leszel, míg sikerül szüleim ellenkezését megdöntenem. Rápoltitól ne félj. Titokban elárulom neked, hogy oly ütőkártya van kezünkben ellene, a mi őt lesújtja, s nem lesz módja rajtunk boszut állani. Atyád meg fog bocsátani, és kimondhatatlan boldog lesz, ha téged soha nem álmodott fényben ragyogva fog látni. Addig természetesen mindent titkolni kell előtte, mert kételkednék, gyanakodnék és meghiúsítaná terveinket. Tehát itt az idő a végleges elhatározásra. A követválasztás napján atyád el lesz foglalva; akkor észrevétlenül távozhatol. A részletek megbeszélésére, miután a gyanú elkerülése végett mi addig személyesen nem találkozhatunk, kérd meg a kedves Juszti nénit, a kinek tisztelő kózcsókjaimat küldöm, hogy holnap este valami ürügy alatt jöjjön el a sétatérre, a hol mindent elhatározunk. Ezerszer csókolja bibor ajkaidat, a ki örökre a tied, — Tivadar.»
— Oh Juszti néni, — suttogja lázasan Liána — mit tegyek, mit tegyek?
Még nem sülyedt oda tökéletesen, hogy be ne lássa szándékának borzasztó voltát. Még élt benne a józan értelemnek halvány kis szikrája, mely homályosan bevilágított az ismeretlen jövő sötét örvényeibe.
No de hát ott volt Juszti néni, a hűséges gondviselő, tanácsadó, a ki elűzze a kételyeket. Megölelte a leányt s összecsókolta szép piros arczát.
— Oh édes leányom, kedves virágszálam Épen igy voltam én, épen igy haboztam ezelőtt harmincz esztendővel. A Gernyeszegi báró volt szerelmes belém; épen igy imádott, ép ugy járt utánam, mint utánad most Tivadar. És én bolond, tapasztalatlan leányka nem hallgattam reá. A szegény fiu majd főbelőtte magát, alig tudott megvigasztalódni. Hozzáeröltettek megboldogult férjemhez, mint irnokné nyomorogtam át az életet, még a piaczra is magamnak kellett járnom. S most mi vagyok? Szegény özvegyasszony, a ki kegyelem-kenyerén tengődik. Ha Gernyeszegire hallgattam volna, most méltóságos báróné asszony lennék, ugy bizony! Mert hamisak a férfiak, de azért meg lehet ismerni az igazi szerelmet. Oh Tivadar, — az gavallér! Ő benne bizni lehet.
— Mit fog mondani a világ ? Hát atyám, a ki ugy szeret ? Mindig olyan jó volt hozzám.
— Eh, a világ hadd fecsegjen, majd elhallgat. Atyád eleinte dul-ful: azután majd kibékül, ha nagyságos asszonyképen térsz vissza. Csak bizz rám mindent; az a fő, hogy ne sejtsen senki semmit.
Ne fessük az ördögöt feketébbnek mint a milyen. Juszti néni talán nem annyira gonosz, mint ostoba volt. Valósággal bízott Tivadarban; ilyen regényes eszmék kalandoztak mindig az ő agyában. Ugy képzelte magát, mint a ki a felsőbb gondviselést pótolja a fiatal párnál, hogy boldoggá tegye őket. De meg gondolta, hogy megmutatja Galiba Jánosnak, a ki az ő tanácsa nélkül akarta leányát elhelyezni, hogy ő jobban tud a Juliska sorsáról gondoskodni.
Nos, végre megvolt a tartalék-gondolat is, hogy Tivadar, akármint forduljon a dolog, nem lesz iránta hálátlan. Nem bizott tovább a Galiba-ház szerencséjében, jónak látta más menedéket is biztosítania magának.
János ur minderről nem is álmodott; őt most más gond foglalja el
Pár nappal a választás előtt egy czikk jelent meg a «Porteleki Trombita» czimü helyi lapban. Nehány sort közlünk belőle.
«Valami bűzlik Dániában!» A nagy britt költő e szavai jutnak eszünkbe, midőn a porteleki «Népbank» állapotát akarjuk szellőztetni. Rettenetes dolgok történnek ott, ha igazat adhatunk a szállingó híreknek, melyek, mint sötét fellegként összegyülekezett varjucsoport, károgva hirdetik e nemes czélu intézet örvény felé rohanását.»
E bekezdés után, melyet a t. szerkesztő ur a vidéki sajtó egyik legremekebb alkotásának tartott, elmondja a czikk, hogy az intézet könyveit a legrendetlenebbül vezetik, a kimutatott mérlegek nem felelnek meg a valóságnak, az igazgató korlátlanul basáskodik, a pénzeket maga használja, abból uraskodik stb. stb.
«És imé, — fejezi be a hosszú bünlajstromot, — ez az ember, a kinek a vádlottak padján a helye, immár azon a polczon áll, hogy polgártársai kezéből elnyerje a bizalom legszebb koszorúját, mely csak a legkomolyabb érdemek méltó jutalma lehet. Azonban gondoskodva lesz arról, hogy bizonyos fák ne nőjenek az égig. Mint értesülünk, a részvényesek néhány el nem ámított intelligens tagja készen van már a följelentéssel Rápolti Barnabás igazgató ellen s kéri a törvényszéket, hogy vizsgálja meg az intézet ügyvezetését. A följelentést annak idején szószerint közölni fogjuk.
«Nem akarunk személyeskedni. De felhívjuk polgártársainkat, hogy a küszöbön álló választásnál óvakodjanak szavazataikkal ezen egyént támogatni, a ki ellen ily nyilvános vádak emeltetnek. Legyen igazság, vesszen a világ!»
No hiszen azt a riadalmat kellett volna meglátni, a mit ez a czikk a Rápolti-párt főhadiszállásán okozott. Józsué trombitái Jerikó falainál nem okoztak nagyobb rianást, mint ezúttal a «Porteleki Trombita», mely pedig azelőtt nád -sipnak is alig válik vala be. A bank komolyabb részvényesei hüledezve néztek össze; régen sejtettek ők ilyesmit. Hanem Galiba János és társai nem tágítottak. Ármány, gazság, aljas kortesfogás, azért is megmutatják ők, hogy nem lehet a népet választottjától eltántorítani. Rápolti komoly méltósággal jelenté ki, hogy felül áll a rágalmakon, azonban lesz gondja, hogy méltó elégtételt vegyen. Két segéde egész nap szaladgált, szerkesztőhöz, fühöz-fához, mint az orditó oroszlán, keresve, kit faljanak fel.
Azt nem tudták a jámbor polgártársak, hogy ez a czikk, ha csak kortes-fogásból iratott is, igaz volt, sőt sokkal több volt az igaz, mint a mennyi benne foglaltatott. Azt sem tudták, hogy Rápolti Barnabás esténként az ellenpárt főkorteseivel tanácskozott titokban módot keresve, hogy elhárítsa magától a veszedelmet. Őt a csapás derékban találta, épen most, a választás előtt. A kik intézték, jól kiszámították az időt. Erre czélozhatott Tivadar is, ama Juliskához irott levélben. El volt az régen határozva azok részéről, a kik megijedtek a Rápolti egyre növekvő népszerűségétől, befolyásától. Ha Rápolti győz, könnyű lett volna neki minden bajain segíteni, de igy csak ő maga tudhatta, mennyire koczkán forog mindene. Az elbizakodott ember kegyelmet volt kénytelen kérni leggyülöltebb ellenségeitől, ott pedig feltétlen megadást követeltek.
Eljött a választás napja.
Galiba Jánost kimerítették az utolsó napok izgalmai, rekedt hangját alig lehetett már érteni. De a döntő ütközetre összeszedte magát. Korán reggel, mielőtt a gyülekező helyre indult volna, beszólt leányaihoz.
— Gyermekek, itt a nagy nap. Minden ármány ellenére győzni fogunk. Megmutatjuk, hogy a mienk az igazság. Ne várjatok haza, ma egész napon harczolni fogunk. A nagy örömünnep, a nagy lakoma holnapután lészen. Pihenünk egy napot a nagy dicsőségre. Akkor lesztek ti menyasszonyok!
Sárika előre tudta, hogy az ő eljegyzéséből nem lesz semmi, de arról is meg volt győződve, hogy atyja ugy sem sok súlyt fektet arra. Azért nem is akarta most ellenmondásokkal zavarni; szívesen kívánt neki szerencsét a nagy nap küzdelmeihez.
És azt nem vette észre Galiba János, hogy Liána milyen izgatott, milyen halavány. Nem ügyelt arra, hogy az elkényeztetett leány milyen szokatlanul melegen csókolta meg, meg sem látta, hogy a ragyogó szép szemeket könnycsepp fátyolozta el. Ha valami szokatlant látott is a leányon, annak a meleg érdeklődésnek tulajdonította, melylyel jövendőbelije és atyja nagy harcza iránt viseltetik.
Korán reggel már tele voltak az utczák zajongó, éljenző néppel. Mint a hogy minden követválasztáskor látni szoktuk. Midőn a két párt felvonult a választás színhelyére, a szakértők hozzávetőleg megítélhették, hogy a Rápolti pártja, eltekintve az ordítozó inasseregtől, legalább is 100—200 főnyi többségben van. Büszkén lobogtak tehát a zászlók, a jó becsületes nép olyan lelkesedéssel harsogta jelöltje nevét, mintha épen attól a hatalmas éljenzéstöl függött volna a haza jövője.
Megindult a szavás, a mérleg hol jobbra, hol balra dőlt, de déltájban már elterjedt a hir, hogy Rápolti határozott többségben van. Nagy vigasság, nagy öröm uralkodott a vörös-zöld tollas táborban. Galiba Jánost, a ki egyre mondta a lelkesítő beszédeket, már a mennyire a hangja engedte, — vállain hurczolta körül a nép az utczán. A lelkesedés tetőpontra hágott.
Egyszer csak suttogni kezdik, hogy az elnök beszüntette a szavazást. Mi oka lehet ennek? Hiszen még százával csoportosulnak a le nem szavazott választók mindenik pártról. Ezrével tolult a nép a városháza elé, hol a katonaság erős kordont húzott. A mint a zsivaj valamenynyire lecsendesült, az elnök az ablakhoz lépett s messzeható, erős hangon jelenté ki:
— Rápolti Barnabás, az egyik jelölt, a nekem épen most átadott hiteles Írásbeli nyilatkozatban kijelenti, hogy a jelöltségtől visszalép. E szerint a másik jelölt, N. N. ur, egyedül maradván, őt a porteleki választókerület törvényesen megválasztott országgyűlési képviselőjévé nyilvánítom.
Haj, micsoda hallatlan egetverő riadal támadt e szavakra! Egyik felől a diadalmas éljenzés, gúnyos kaczagás, másfelől a düh lázas kitörése, a harag állatias üvöltése. A katonaságnak hirtelen közbe kellett lépni, mert a felháborodott nép megrohanta volna a városházát, s ki tudja, milyen szomorú végletekre ragadtatja magát?
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár