A legsötétebb Szoboszlóból - Utazás helyben (3. rész)
Írta: Abel Lynó, 1891
"Furfangos beszéd
Alszik a bolondos fülben"
Hamlet
- Jakab!
- Hát maga melyik felekezethez tartozik?
- Én? Én kérem zsidó vagyok.
- Nem azt kérdem én, keresztény-é vagy pogány, hanem azt, szokott-é káromkodni? Szokta-e az istent szidni?
- Kérem, én nem idevaló vagyok.
- De ha idevaló lenne.
- Akkor sem káromkodnék! Mit használ az? Vagy megtörtént már a baj s a felett káromkodom, vagy előre láttam jönni a bajt s félelmemben szidjam az istent: az nem használ nekem semmit, de ha használna sem tenném, mert az csunya dolog.
- No ha maga káromkodni nem szokott, akkor Szoboszlón szent ember számba menne, ha ezen benszülöttek előtt egyáltalában lenne még valami szent.
- Nem kell ahoz szentség csak egy kis józan értelem. Kérem, ha nekem valami bajom van, tudom hogy annak nem a jó isten mint legvégső ok, hanem én magam mint legközelebbi ok vagyok okozója; külömben tessék azt nekem elhinni: "káromkodás, kutya-ugatás nem hallik menyországba".
- Hát az imádság felhallik-é?
- Attól függ kérem hogy ki fújja!
Jakab - azt általam felfedezett filozófus szoba-pincér - kedvesen mosolygott, miközben hozzátette:
- A tekintetes Abellinó úr bizonyára imádságba utazik?
- Hogy érti azt Jakab?
- Ugy, a hogy a ki sokat beszél ilyen dolgokról, az bizonyosan hittérítő?
- Nem Jakab, én ethnográfiai utazó vagyok, épp azért most már mutogassa meg nekem a nagyvendéglő nevezetességeit.
Megnéztük aztán az emeleten lévő nagy táncztermet melynek csinosan festett fala tele karczolásokkal, padlója pedig sűrű apró jukakkal. Jakab felvilágosított, hogy a karczolások kénes gyufávali erőszakos érintés által előállott folytonossági hiányok, padlón levő jukak pedig, valóságos patkónyomok.
- Talán lóháton szoktak itt tánczolni?
- Kérem ezen teremben a benszülöttek feltett kalappal pipázva tánczolnak, a patkó nem lovon, de a csizmájokon van. Mint kuriózumot ezt is beirtam utinaplómba.
Hajdu legény a bálba:
Pipa lóg a szájába
Kezét lábát ugy hányja
Vixot patkóval, vágja.
Mig ezt a nagyszabásu kis verset leirtam, az az én Jakabom még a tyukszemével is bámult reám, kiláttam a képiből, hogy az élő poéták között engem tart a legkitünőbbnek.
Jakabtól ilyen is kitelik!
Mint a kitárt könyv mozgó levelei tárultak aztán fel előttünk a nagyvendéglő nevezetességei: a régi kaszinó kihült helye; az emeleti folyosón levő, valószínűleg még Bocskai apánk idejéből származó vésztjelző csengettyű, ennek nyelén néha, ritkán egy-egy kétségbeesett vendég található, a mint megadja a vészjelt s fizetve menekül, lelkében azon konok elhatározással, hogy ezen ismeretlen helyre, hol a Nemes Város felügyelete mellett ilyen foku ellátásban részesül, többé még véletlenül sem vetődik.
Megnéztük volna még a soha sem vendéget, sem (Szívos Béla óta) rendőrkapitányt nem látott "vendégkönyvet" is, de bizony ezen szép tervünk dugába dőlt, mert a vendégkönyvvel épen a legkisebb Jakab játszott. Nem akartuk zavarni. Nincs kedvesebb látvány, mint mikor az ártatlan gyermek játszik, játszik és boldog. (Fogalma sincsen még a kihágásokról szóló büntetőtörvénykönyv 73. §-áról, melynek alapján az ő papája esetről-esetre 50 frtig volna büntetendő, a miért szabályszerü vendégkönyvet nem vezet, a vendégei nevét a hatóságnak be nem jelenti.)
Aztán megnéztük az ivószobák falán azon képekkel be nem aggatott helyet is, a hová a korcsmahitelről szólló törvény (1883. XXV. t.-cz. 22.§.) által meghatározott "hirdetmény"-t elfelejtették kifüggeszteni.
Jakab megjegyezte - ugy sugva - hogy a korcsmai hitelezés igaz, hogy 8 frtnál magasabbra nem mehet, de hát itt a legsötétebb Szoboszlón ezt ha tudják is a korcsmárosok, nem tudja a törvényt a nép, nem tudja pedig azért, mert az idézett törvény 26.-ik §-ának világos rendelete ellenére ezen korcsmai hitelről szóló törvényt a városi elöljáróság által évenkint ki nem hirdettetik.
Hja! A törvény hasztalan hozattatik, ha végre nem hajtattatik.
Hogy ezt hangosan találtam kimondani, csak akkor vettem észre, midőn hű kisérőm a Jakab viszhangként utánnam hangoztatta a hivatalos stylus rimeit:
- tatik - tetik
- tattatik - tettetik!
- De elég volt mára a nevezetességekből Jakab! Lássuk már valami ennivalót is.
- Ebéddel szolgálhatunk.
Mondá szerény hajlongások között a pinczér, miközben bizalmaskodva fülembe sugta:
- Ebéd helyett inkább ajánlok egy parthie kalábert, tetszik tudni, az tiszta munka!
Nagyot sóhajtottam, aztán lelkemben a csalódás, a jó ebéd elmaradása felett érzett csalódás érzetével utnak indítottam az expedicziót s otthagytam a legsötétebb nagyvendéglőt, hogy mint megirtam s kiterveztem volt, a városházánál folytassam tovább az eddigieknél jobb sikerekre érdemes felfedező utamat.
Ember tervez, isten végez.
Igaza volt nagyhírű kolegám Stanleynek, hogy felfedező utakra nem elég a férfiui akarat és elhatározás, oda minden változó körülményekkel megküzdeni kész fanatikus férfiui kitartás kell.
Kijelölve a menetirányt, már épen a vendéglőt a városházával összekötő járdára akartam fellépni, midőn kicsiny, de elszánt csapatommal a Körner boltja felől szembejöve egy a Wekerle-féle banquettező deputáczióból már már hazaszakadt díszbenszülöttet láttam rohamosan közeledni. Fölismertem a szivarjáról.
Mit tegyek! Hová tünjek.
Ha ez a dicsőséget szagolt benszülött elővesz s átélt kalandjaik kényszerű meghallgatására engem és csapatomat lefülel - vége az egész expedícziónak.
Mit volt tennem?
Hirtelen a pénzügyi törvények és szabályokban, különösen ennek a pálinkafőzésre vonatkozó részeiben levő átláthatatlan homályba burkoltam be csapatomat. A csel fölségesen sikerült, mert a veszélyes benszülött egész csapatomat pénzügyi kapaczitásokból álló deputácziónak nézvén, pénzügyminiszteri szivarjával együtt vissza - elmenekült.
(Egyike volt azoknak, kik Budavárában a gőzsiklón egyszer mentek fel s mégis kétszer jöttek le.)
A hajduknak csak három "ház"-uk van: a város-ház, a sárga-ház és a szegény-ház.
A ki az első két háznál sokáig keresi s még sem találja meg az igazságát, az bele jut a harmadik házba, az pedig a kin más kereste s meg is találta az igazait, az jut a második háznál levő házba, ott madár nevet kap, ugy hívják, hogy : fogoly.
Ezekről később, lássuk most az első házat.
Építésének története ösmert és egyszerű: ide is elrepült a Bernáth Gazsi szunyogja, megcsipett egy vályogot, az dagadt meg városházává. Mutatja az alakja is. A megdagadt vályogba aztán az akkori Vak Samu óvatosan kisebb-nagyobb jukakat kotort, igy lettek a hivatalos szobák, igy lettek oly kicsinyek és szükek, hogy a szegény hivatalnoknak tyukszemet tör a hátán.
Azért aztán szegényeknek, valahányszor csak pipázni akarnak, ki kell állani a folyosóra. Ugyan ki ne szeretne pipázni, no meg egy kicsit, hogy is mondjuk - hát, izé - hirt hallani.
Napsütés, pipaszó, pletykaszó!
Éppen jókor érkeztem.
- Szervusz Emin pasa! - kiálték az én veressipkás saját külön "Ráth Móricz"-omnak.
- Emin amint meglátott, a két kezét össze, veressapkáját hátra, pipáját hóna alá csapva csak annyit kérdezett: hoztál valamit? A hónapi számba még semmi sincs!
- Hadd el Bálint - akarom mondani Emin pasa - sok bajom volt, expedíczióm egyik jeles tagja vérhasba esett és a leggondosabb orvosi gyógykezelés daczára életben maradt!
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár