A legsötétebb Szoboszlóból - Utazás helyben (4. rész)
Írta: Abel Lynó, 1891
A börtönben
No, hát nézzük meg a börtönt.
Mialatt a városháza udvarának tulsó oldalán levő börtönhöz mentünk, sikerült megösmerkednem a városi főorvos úrral is.
Kérdésemre, miként a benszülöttek közé, elmondta, hogy mint az orsz. tébolyda segédorvosa csak rövid időre jött emez ismeretlen tájakra, hol a benszülöttek annyira megkedvelték, - miszerint városi főorvosnak választották. Elmondta, Hajdu-Szoboszló közegészségügyi állapotáról évenkénti jelentését husz árkuson szokta megtenni, mely azonban a nemes képviselő testület által egyszerüen: "tudomásul vétetik és irattárba tétetni határoztatik".
Tehát kétféle Szoboszló van, s ezt fel is jegyeztem utinaplómba: egyik, a világosabb, a papirosokon liberálisabbnál-liberálisabb tanácsi végzemények és döntvények alakjában végrehajtatásuk általi feltámadásra várva, másik, a legsötétebb pedig ...
No, de lássunk ebből a másik Szoboszlóból még egy pár részletet, nézzük meg a börtönt.
Mielőtt azonban a börtönbe vezetném a nyájas olvasót - persze az olvasó mindig "nyájas" - meg kell kerülnünk azt a trágyalhalmot, 
mely a városháza udvarának kellő közepén utunkat állva a börtönépület előtt ékeskedik. Ezen kerü- lőutunk alatt nyilvá- nított azon nézetem- re, hogy én a szabad hajduknál szabadság- vesztési intézmények létezéséről nem is álmodtam s így annál kellemesebben lep meg, hogy ime ilyet is élvezhetek, a főorvos úr szellemesen megjegyezte, hogy épen itt s azért van szükség a börtönre, mert az végre is nem egyéb, mint a túlhajtott szabadság antipirinje:
"lármázik?! - lökd be!"
Végre megérkeztünk a földszintes épülethez, mely régebben egészen istálló volt, most azonban fele részében a bebörtönözöttek állanak, másik fele részben ugyanazon fedél alatt pedig a város lovai laknak.
- Ez a tőszomszédség itt nem ártalmas? - kérdém a főorvos úrtól.
- Oh, ne tessék hinni, - felelte ő - a lovaknak nem árt, aztán meg a bebörtönzöttek jobbára lovas hajduk, s megszokták, sőt nem nélkülözhetik a - lószagot.
- És a börtönfelügyelő?
- Bizony a mostaninak, az elődje gyenge ember volt, nem birta ki, sorvadásba esett - elkellett bocsátani, hanem fogadtunk is most helyette, olyat, a ki prüsszentés nélkül kibirja legalább négy-öt esztendeig - tessék nézni ezt a herkulest!
Ott állott mellettünk a valóban herkulesi termetű rendőrtizedes. Szánakozó tekintettel néztem rá mialatt magamban gondoltam, mivé lesz itt e helyen ez a hatalmas termet négy-öt esztendő mulva. Gondolatomat valószínűleg kiolvasta szememből, mwert hirtelen elkeseredéssel megszóllalt:
- Bizony tekintetes uram büdös van itt!
Azután kinyittattuk vele a két zárkák egyikét. Elszántan, mielőtt a főorvos úr a belépéstől visszatarthatott volna, beléptem, hirtelen csak azt láttam, hogy a bűzös nyers levegőjü szobában egy ócska összetört pléhkályhán kívül semmit sem látok - egyet fordult velem a világ, s a gyilkos levegő hatása alatt eszméletemet vesztve a főorvos karjaiba szédültem.
A "szegény házban"
Nem tudom meddig lehettem a börtön levegőjétől eszméletlen állapotban, de az alatt sokat szenvedtem. Lázas álmom tűzsziporkás forgatagában caroussel módjára vonultak át előttem ama legsötétebb börtön lakói: a nyolc-tizenkettő elzárásra érdemesített bánatos szolgálók és daczos dajkák, hetyke kocsisok és rosz útra tévedt tolonczleányok: akasztófára megérett vén betyárok társaságában a város lovain ülve hihetetlen magasságban ülve hihetetlen magasságban ugrattak át előttem óriási trágyadombokat, mialatt a városi képviselő testület a látványnak frenetikusan éljenzett és tapsolt.
Végre feleszméltem.
Egy hízásnak indult asszony állott ágyam mellett, ettől tudtam meg, hogy ő Császi Juliánna, - én pedig a szegényházban vagyok.
Lelkemben a legmélyebb hálaérzettől eltelve lehunytam szememimet s kutatni kezdtem emlékezetem lomtárában. Szegény ház! Szegény ház! Hol is hallottam vagy tán olvastam én valamit valami szegényházról. Ahá! Megvan, -megtaláltam!
"Alispáni jelentés Hajdú vármegye állapotáról."
Csakugyan, mostmár jól emlékszem, ott is így olvastam az 1888-iki jelentésben:
"XII. szegényügy. Jótékony alapok. Egyletek. Könyvtárak."
Oly jótékonysági intézetünk, (ápoldánk) melyekben szegények és elerőtlenedett lakosok teljes ellátást nyernének, csak egy van; éspedig H.-Szoboszlón, egy 32 személy befogadására kellőleg berendezett "szegénymenház."
Azután ismét az 1889-ik évi jelentésben:
"XII. szegényügy. Jótékony alapok. Egyletek."
(A könyvtárak most kimaradtak!)
"A jótékonysági intézet, a hol elerőtlenedett szegények ellátást nyerhetnek a vármegye területén csak egy van, éspedig Hajdu-Szoboszlón, a hol egy 32 egyén befogadására berendezett sz." (A "kellőleg" szó valószínűleg csak tévedésből maradt ki.)
És az 1890-ik évben:
"XII. szegényügy. Jótékony alapok és intézetek."
(Az "egyletek" és "könyvtárak" végleg kimaradtak!)
"Oly jótékonysági intézet... elerőtlenedett szegények ... csak egy van ... H-Szoboszlón ... hol 32 egyén" stb. stb.
Most már tisztában voltam helyzetemmel!
Tehát benne vagyok abban, mi "csak egy van", benne az alispáni jelentésben, - akarom mondani a "szegény menházban" s így könnyü szerrel constatáltam azt is, hogy én most sehol másutt nem lehetek, mint hajdu vármegyében, s ott is csak Hajdu-Szoboszlón.
Lám, milyen jó az alispáni jelentés olvasgatása.
Miután saját magamat igy sikeresen felfedeztem, mielőtt enni kértem volna, kedves kötelességemnek ösmertem szemeimből két tartalékos hálakönyet a városi képviselő testület, másikát pedig az alispáni jelentés lelkiismeretes szerkesztőjének kezefejére hullattam.
Eme hálálkodási czeremónia rituális elvégzése után, sem többet, sem kevesebbet, mint ennivalót kértem. Julis asszony csodálkozólag meresztette rám nagy dióbarna szemeit, majd rövid távollét után visszatérve egy szerény vastagságú, de feketeségében csak súlyos voltával versenyezhető emlék-tárgyat nyomott a kezembe. Kenyér volt. Legalább Julis asszony azt mondta, elhittem, de nem ettem meg, oda adtam Debreczeni János ágyszomszédomnak, ki négy év óta egyetlen rosz szűrével takarózva üres szalmaágyban itt ápolódik! (Ágyban fekvő beteg.)
- Tán maga nem kapott kenyeret János?
- Kaptam én, de még reggel megettem.
- Akkor estére mit eszik?
- Hát - semmit!
- Mi betegsége van?
- Nem tudom.
- Nem jár hozzá doktor?
- Nem láttam én itt kaputos embert uram két esztendő óta.
- Hát az ágyában levő szalmán nincs lepedő?
- He-he-he! Mert hatónknak van egy ágylepedőnk!! Azt az egyet is énalólam húzták ki, mikor ezelőtt két héttel behozták azt a gyermekágyas asszonyt ni, - tealád adták ugy-e Csali Sári?
Oda nézek, hát valóban ott fekszik egy gyermekágyas asszony a férfiakkal egy szobában.
- Milyen idős már a kisgyereke Sári?
- Éppen ma kéthetes - kérem alásan! Itt van ni, tessék megnézni! És felvéve megmutatta a rongy-czafatokba jól, rosszul becsavart sovány gyereket.
- Föröszti-e a gyermeket?
- Nincs kinek föröszteni kérem alásan, mert hát tetszik látni én kezemre béna vagyok!
Megirtózva a szenny és nyomorúság ekkora slendriánjától, hirtelen távoztam a helyről s a következő sürgönyt adtam fel Stries bácsinál:
"Zola Emilnek, Paris.
Uram! Lebujjai és kloakáival együtt bujjon el, ma felfedeztem a legsötétebb "szegényházat!"
Abel Lyno."
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár