Győri Mike - Rajz a régi diákéletből (3. rész)
Írta: dr. Závory Sándor
A mint letisztogatta magáról az út porát, ment a parókiára, hogy a nagytiszteletű urnál magát bejelentse és pártfogását kérje. Az egyház nagyhírű papja kis dolgozószobájában készült a jövő vasárnapi predikácziójára és szítta török pipáját, midőn Mike belépett. A tekintélyes külsejű jövevény láttára lekapta fejéről kis házisapkáját, háta mögé dugta csibukját s illendően felállt, hogy vendégét fogadja.
— Én Győri Miklós vagyok, kívántam tiszteletem tenni.
— Örvendek, hogy van szerencsém.
Erre csend állt be, a mit végre is a nagytiszteletű urnák kellett megtörnie. Mivel épen most folytak javában a beiratások, azt kérdé:
— Fiát tetszett felhozni nagyságodnak?
— Nem, — felelt Mike némi zavarral, — én magam akarok beiratkozni a theologiára. (Akkor még theologia is volt Kecskeméten.)
F...s uram mosolyogva nyúlt pipája után, szítta tovább s föltéve kis sapkáját kérdezé:
— Melyik intézetben tanult eddig, barátom?
— Pápán. De ott méltatlanul bántak velem. Itt akarom megmutatni, hogy milyen igazságtalanok ott a tanárok!
— Jó, jó; hát csak helyezkedjék el valamelyik diákszobában s irassa be magát az igazgató úrnál.
Mike nagyon meg volt elégedve a kecskeméti állapotokkal. Akkor is voltak itt szép leányok, kiknek a csinos bajuszú eleveneszű diák nagyon tetszett. Szívesen látták mindenütt s hivták szüretre, kukoriczafosztásra, névnapra, lakodalomba, disznótorba. Szállása ingyen volt a kollegiomban, a legácziók is jobban jövedelmeztek s így pénzecskéje is volt. A paripánál jobbnak találta a lebbencset és a koporsószegnél a szármát (töltött káposzta). A pápai szatyi-nál is jobban ízlett neki a kecskeméti pikó (kenyér). Itt még dárdás (szegény diák gyerek) is volt rendelve szolgálatára, a ki szobáját seperte és csizmáját tisztogatta. Egy szóval: Mike úr volt.
Egy deczemberi nap délután, jóképű parasztember állított be a kollegiom udvarára. Mike szóba állt vele, kit keres?
— Én bizony azért jöttem, tetszik tudni, hogy disznót ölettem. Beszélgettünk a feleségömmel, hát, mondok az anyjukomnak, így ketten csak nem mulathatunk, mert hát hogy gyerökeink nincsenek, hát köllene egy pár úri vendégöt híni. Ki jönne hozzánk úr? mondja a feleségöm. Az urak mögvetik a szögény embört. Mondok, majd elmegyek én a kollegyiomba, lösznek ott olyan derék urak, a kik eljönnek, ha hívom őket. Azt tartom, hogy ifiuram eljöhetne, ha mög nem veti szögény házamat.
— Nagyon szívesen, bátyám! Hol lakik?
— A kis Budai-utczán. Híjon még hármat vagy négyet a barátjai közül, szívesen látjuk.
Mike elfogadta a meghívást, megígérte, hogy esti 7 órakor pontosan ott lesznek.
Eris almája lett e meghívás a benlakók közt. Kit vigyen magával, kit ne? nehéz volt eldönteni; egyformán szerette valamennyit. Hanem Mike kitalálta, miként oldja meg a gordiusi csomót.
Eljöttök mind! és jóllaktok valamennyien. Hanem egyszerre csak öten jöjjenek be velem. A ki jóllakott, az majd kijön s helyette megy be másik. Így sorban mind bejöhettek s jóllakhattok.
A diákok pontosan beállítottak D. uramhoz. Asztalra kerültek a leölt sertés reliquiái. A háziasszony a konyhán forgolódott, a gazda hordta fel az ételeket, a vendégek pedig ugyancsak hozzáláttak. Minden tál kiürült.
— Annyuk, süss még hurkát, kolbászt, mert a mit bevittem, mind elfogyott. Mike intett hol egyik, hol másik czimborának s azok eldugva sapkájukat kimentek. Jöttek helyettök mások, így változtak a vendégek folytonosan. A gazda nem győzte hordani az ételeket. Az annyuk ott kinn egyre csak sütött-főzött s majd a csuda ette meg, hogy ezek a diákok olyan sokat esznek. Már az oldalakra került a sor, utoljára a sonkákat sütötte meg, az is mind elfogyott. Nem maradt a disznóból egyéb, csak a körmök, meg a hasaszalonnája. De már ekkor a gazd'-asszony is kíváncsivá lett, látni azt az öt diákot, a ki olyan sokat tud enni. Benézett vendégeihez.
— Apjuk! — szól ott kinn a konyhában az urának — úgy látom, hogy ezek a diákok másként néznek ki, mint a hogy az este néztek ki.
— Hát ha egyszer jóllaktak, persze hogy másként néznek ki!...
***
Egy nyári reggel kényelmesen nyújtózott Győri Mike a vasajtós szobában szalmanyoszolyáján. Már elmúlt 10 óra, Miké mégse kelt föl.
— Mit lustálkodol?— szólítá egyik lakótársa.
— Bliktri! (ez is szavajárása volt.) Nem tudod, hogy ma nevemnapja van?
— Hogy hogy?
— Urnapja van!
Tizenegy óra felé mégis fölkelt. Megtömte pipáját, de gyufája nem volt. Majd a harangozónénak, Nagy Györgyné asszonyomnak a konyhajában rágyújt parázs tűzzel — gondolta magában, — mert ezek is ott laktak a kollegiom udvarában. Belépett a konyhába. A tűz mellett egy fazékban disznókörme főtt babbal. Mikének az orraczimpáját csiklandozta a füstölt disznóláb párolgó illata. Jól mondják, hogy az alkalom teszi tolvajjá az embert. Se kinn, se benn senki. Fülönfogta a fazekat, köpönyegje alá rejté s vitte a vasajtósba. Itt bezárta a ládájába, a kulcsot zsebre dugta s eltávozott hazulról. Senki se látta meg.
Mire Nagy Györgyné asszonyom a konyhába visszatért, csak a tüzet találta; a fazéknak semmi nyoma. Felkutatta az egész kollegiomot, a benlakókat sorba kikérdezte, a kit otthon talált. Nem tud senki semmit. A fazék oda van!
Éjfél tájban tért haza Mike a vasajtósba; társai már aludtak. Fölverte őket. Fiúk! esztek-e? Vájjon a nap 24 órájában, mikor mondaná a diák erre a kérdésre azt, hogy «nem!» Persze, hogy készen voltak «enni», csak legyen mit.
Mike elővette zsákmányát közre bocsátotta. A kiürült fazekat pedig madzaggal oda akasztotta Nagy György uramnak az ajtókilincsére. Másnap reggel aztán csörömpölt a fazék, a midőn az ajtót kinyitották.
— Apjuk! megvan a fazék, itt lóg a kilincsen!
— De hiszen, ebben a fazékban nekem többet ne főzz! — monda György gazda, — ez bizonyosan valamelyik hunczfut diáknak a munkája; ki tudja, mit csinálhattak vele? Azzal fogta és földhöz csapta a fazekat.
***
Kecskeméti tanárai irgalmasabban bántak Mikével, mint a pápaiak; ámbár itt sem igen tudott felelni a vizsgán, kegyelemből mégis átbocsátották.
Tehát Mike valahára végzett. Kivette bizonyítványát s ment a püspökhöz Komáromba, adjon neki valami állást. Nem volt egyéb üres hely, mint a nagy-marosi rektória. Mike elfogadta azt is. Örömmel fogadták ott a tekintélyes külsejű fiatal embert, a kit a püspök úr ide rendelt három évre rektornak és tyúkkal-kalácscsal traktálták, de midőn azt tapasztalták, hogy különös ember ő kigyelme: tekintélye nagyon megcsappant. Az elégületlenség egyre nőtt, zúgolódni kezdtek ellene. Mike szükségét kezdte érezni, hogy magát rehabilitálja.
Kiment vasárnaponkint a vasútállomásra, a hova szórakozni tömegesen kijártak a hivei is. Midőn a vonat megállt, egy tekintélyes urat láttak ott kiszállani egyik első osztályú kocsiból.
— Servus, kedves barátom! — rohant neki Mike s összevissza csókolta.
— Bocsánatot kérek, nem tudom, kihez van szerencsém, — mondja a meglepett úr.
— Pardon! Ezerszer bocsánatot kérek, — szólt ez meglepetést színlelve, — azt gondoltam, hogy gróf Károlyi György barátomhoz van szerencsém. — Uraságod nagyon hasonlít gróf Károlyi György barátomhoz. Bocsánat.
Mike hivei látták és hallották ezt. Még sem lehet ez az ő rektoruk holmi dib-dáb ember, ha gróf Károlyi György a barátja. Ezentúl békét hagytak neki.
Ki tehet róla, hogy három esztendő nem több három esztendőnél? Ezen még Julius Cäsar se segíthetett, sem VII. Gergely pápa, a ki amannak a kalendáriumát kijavította. Így hát Mike három éves rektoriájának is végre ütött az utolsó órája. Ismét csak a jószívű püspöknek kellett a fejét törnie, hogy hova dugja be. Betette a helybeli népiskola egyik alsóbb osztályába tanítónak. És mert a nemzeti büszkeség ez iskolaépületet kollegiomnak nevezi: Mike jogosultnak érzé magát az ő büszkeségében tanárnak tartani. Egykori tanárát Kerkapolit — midőn találkozott vele — ezentúl confidenter csak per kollega titulálta.
— No, mit tanított, tanító úr ? — kérdé az öreg püspök, midőn Mike examenén megjelent.
— Tanítottam theologiát, philosophiát, physikát, sublimior mathesist, geographiát és a többit.
Az urak mosolyogtak e hangzatos programm fölött.
Kezdjük hát a theologián.
Mike kiszólít egy 7—8 éves fiúcskát és kérdi:
— Ki teremtett téged?
— «Az Isten, Krisztus urunk születése előtt mintegy négyezer esztendővel.»
A püspök mosolygott; nem kért többet a theologiából. Lássuk a filozófiát.
— Mondd meg, kis fiam — kérdé Mike — e világból és az ebben talált szép rendből az Istennek lételét hogy hozod ki?
— «Igy hozom ki, hogy csak egy ház sem lesz magától, sokkal kevésbbé ez a világ. Az ég, föld, tenger magoktól nem lehettek. Kell hát lenni egy legfőbb valóságnak, a ki mindezeknek léteit adott, vagy más szóval: kell lenni Istennek.» Ez volt a filozófia.
Nézzük a fizikát.
— Gyere ki te, Deli, mondd, mit tudsz az időjárásról?
A fiú nagy bátran fújta:
«Ha a kutyád hasa kireg-korog,
Füvet rág, ásit és morog:
Ritkán hibáz az ilyen jel,
Hogy az eső ne jönne el»
De már erre az egész hallgatóság nevetésben tört ki. A derültség csillapodtával a püspök úr vette át a kérdezést. Nézzük, a geográfiából mit tudnak.
— Csukás József! Mondd meg nekem, hol vannak az üveghegyek?
A fiú zavarodottan nézett tanító urára, ez pedig a humoros püspökre.
— Bocsánatot kérek, főtisztelendő úr — szólt Mike — ezt én se tudom, nem is hallottam.
— Magam sem, — felelt a főúr, — mert üveghegyek nincsenek is.
Mike teljesen konsternálva lett. Nevetett is, de inkább boszankodott, hogy ily csúfosan fölült.
No még a mathesisből kivánt valamit a püspök úr.
— Deli Mihály! jöjj ki, kis fiam, a táblához. Mondd csak, vannak-e lúdjaitok?
— Igen is vannak.
— Sok-e?
— Van valami ötven.
— Most már számítsd ki, fiam, hogy ha édes anyád három pár ludat kivisz a piaczra és párját hat forint ötgarasával eladja: mennyit kap a három pár lúdért?
A fiú írta a számokat, majd törölte, ismét írta, de sehogy se boldogult. Mike segített, igazgatta, de együtt se tudtak dűlőre vergődni. Mike egészen belebonyolódott a számokba. Midőn látta, hogy már nem tud ám kibontakozni, mutató ujját homlokára nyomva fordult a püspökhöz:
— Ugyan főtisztelendő úr! hogy kérdezhet ilyen kis gyerektől törtszámot?
Ilyen examen után nem lehetett Mikét a fényes egyház iskolájában megtűrni s Környére küldték ki preoránsnak.
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár