Visszaemlékezés 1919 ápr. 24-re (3. rész)
Írja: Csiha Márton, 1920
III.
Április 24-ike, Szentgyörgy napja!
Ez a nap a maga rettenetes borzalmaival kimondhatatlan gyötrelmeivel együtt örökké emlékezetes marad Hajdúszoboszló város történetében.
Az ezen napon megtörtént eseményekről annyi különböző hirek vannak forgalomban, hogy azok között eligazodni nem lehet. A való igazság, amint azt mi átéltük és elszenvedtük, a követük, a következő:
Reggel felmentünk a városházára, a hol Dr. Erdős referált az éjjeli eseményekről. A városi tanács mint az előtte való napon is permanentiában maradt s várta a további fejleményeket. Távirda és telefonszolgálat nem volt s így semmi bizonyosságot nem tudtunk. Jól értesült emberek azonban erősen hangoztatták, hogy a románok már Szováton vannak. Délre itt lesznek. Célszerű lesz tehát, ha a város a románok elébe küldöttséget meneszt.
A városi tanács belevonta a város vezető embereit is a tanácskozásba, értekezletre jött össze s ott többek hozzászólása után elhatároztatott, hogy a már ismert szokás szerint menjen egy küldöttség a románok elé. A küldöttség kérje a román parancsnokot, hogy a várost kímélje meg a rablástól és fosztogatástól s a lakosság bántalmazásától. Dr. Márton Gábor mindjárt irta is a szöveget, amelyet polgármester zsebre tett.
A küldöttség készen volt. Az emeletről lementünk az udvarra, amikor Demjén Ferenc és Szabó Antal lelkészek kijelentették, hogy ők a kimenetelt feleslegesnek tartják, mert hát ha nem a románok, hanem a vörösek jönnek Szovát felől s akkor tőrbe leszünk csalva. Tudjunk előbb bizonyosat.
A mint igy tanakodunk, egyszercsak tiz óra után a vasuti állomásról bejön egy vasutas és polgármesternek jelenti, hogy az állomásnál van a román megszálló csapatok előőrse s annak parancsnoka felhivta polgármestert és rendőrkapitányt, hogy megbeszélés végett azonnal menjenek ki hozzá.
Dr. Fekete László polgármester, Körner Géza rendőrkapitány és egy alezredes, tolmácsul magukhoz vevén Domide Antal polgári iskolai tanárt, kimentek a vasuti állomáshoz. Egy jó óra múlva visszajöttek és közölték velünk, hogy a román parancsnok barátságosan fogadta őket és megígérte, hogy az esetben, ha a város lakossága békével, nyugodtan fogadja a megszálló csapatokat, akkor a városnak és a lakosságnak bántódása nem lesz. Ha ellenben rossz indulattal, vagy ellenállással fogadnák őket akkor, a várost ostrommal fogják bevenni.
Elmult dél. Mindenki hazament. Mi ketten a polgármesterrel bementünk hivatalos szobájába. Panaszkodott, hogy milyen ideges, mennyire tönkre van menve. Biztattam. Vigasztaltam. Nem tart már sokáig! A mint így beszélgetünk, bejön a szobába egy idegen szürke ruhás fiatal ember s nagy ijedelmek közt elmondja polgármesternek, hogy a románok már közelednek, a vöröseknek azonban az ágyui pedig utközben Nádudvar felé az ökör földön elakadtak, rendeljen azonnal igás fogatokat, nehogy az ágyuk a románok kezére jussanak. Polgármester jóakarólag kijelentett, hogy ő civil hatóság s mint ilyen hadműveleti ügyekbe nem avatkozik, hagyjanak neki békét. Ezen kijelentés után az ismeretlen ember köszönés nélkül elrohant. Mikor az ember eltávozott, hozzám fordulva megjegyezte: «Marcikám! Meglásd ez valami kém lesz. Nem bizok én már semmiben.»
Hazamentünk! Én azonban egy órakor ismét visszatértem, mert a délutáni inspektiót magamra vállaltam.
A városháza kapujában találkoztam T. Szabó József városi tizedessel, aki akkor ment hazafelé. Kérdezte, hogy miért megyek fel, hiszen nincs odafent senki. Ma délután én vagyok szolgálatban - mondám neki, itt kell lennem.
A piactéren és a városházánál nem volt egy teremtett lélek. A csend néma szinte ijesztő volt. Két órakor bejött hozzám Bódogh Béla főszolgabirói irada tiszt s a román megszálló csapatok érkezése iránt érdeklődött. Tanácsot kért, hogy mitévő legyen, mert a hivatalban egyedül van amennyiben Ercsey Gyula főszolgabíró és Kovács Gábor szolgabíró még szerdán este gyalog Debrecenbe menekültek.
Három órakor feljött Gönczi Antal h. városgazda, majd Kremán János dijnok, akkori h. rendőrfogalmazó is. A rendőrfogalmazói szobában egy magán természetű ügyet elintézve, négy órakor az értem otthon aggódó családomat megnézni, haza menvén. Kremánnak és az ott tartózkodó Gönczinek megmondtam, hogy nemsokára visszajövök.
Amint hazafelé megyek, erősen ágyuzzák a várost. Csak azt nem tudtam, hogy a vörösek, vagy a románok ágyui szólnak-e?
Hazaérve a szomszédságunkban lakó László Zsuzsánna városi szülésznő jön hozzánk s arra kért bennünket, hogy meneküljünk valahová, mert ezek a szaladó vörösek mindenre képesek.
Lelkiismeretem - mondtam tiszta és nyugodt. Senkit meg nem bántottam. Urnak, szolgának, gazdagnak szegénynek egyformán szolgáltam. Nincs okom a félelemre. Különben is ma délután én vagyok szolgálatban, mennem kell fel a városházára.
Forrás: Független Hajduság, 1920.06.06.
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár