Visszaemlékezés 1919 ápr. 24-re (5. rész)
Írja: Csiha Márton, 1920
V.
Lakásomtól a vasut állomásig a katonák az embereket kérdezték, hogy mi a véleményük rólunk. De csak azt a feleletet kapták «jó emberek».
Egyik utcasarkon egy öreg töpörödött asszony keservesen sírt «ugyan-ugyan van e lelkük maguknak, még azt a jó embert is elviszik».
«Ne ríjjék öreg anyám, mondja az egyik, majd hazajön, ha olyan nagyon jó.»
A vasut utcán a Weinberger lányok kint állottak a kapuban. Mikor minket megláttak, beszaladtak. "Ne szaladjanak lelkem, nem élünk mi emberhussal."
A vasuti állomás tömve volt katonákkal. Jöttek a frontról Szovát felől. Daloltak. Egy terror katona odaszól nekik. «Siessetek fiuk. Vigyázzatok. Sarkunkban vannak a románok.»
Az állomásnál Szűcs Imrét elbocsátották. Engem és Dr. Erdős Kálmánt pedig beültettek egy páncélvonat első osztályu kocsijába.
Este 8 órakor elindultunk és szivszorongva mentünk a kinos bizonytalanságba.
Kabához közel beültették hozzánk Kerekes Bélát is, most már mind a hárman együtt voltunk. Őt először egy másik kocsiban helyezték el.
A vonaton a katonák sok mindenről beszélgettek. Elmondták, hogy Körner Géza rendőrkapitányt, Fehér Gábor tanácsnokot és Nagy András városi iktatót is ki akarták végezni, de nem találták őket, mert elmenekültek. A szemtelenek. Ki akarták még végezni Váczi Sándor polgári biztost is, de neki a kivégzés szinhelyén Bakó Mihály közbenlépése folytán megkegyelmeztek.
Igyekeztek velünk szemben figyelmesek lenni. Cigarettával kináltak. A hideg vasuti kocsit befütötték. Biztattak bennünket, hogy ne féljünk, mert ha ártatlanságunk beigazolódik - bántódásunk nem lesz.
Nagyon lassan haladtunk. Reggel 7 órakor még Szolnokon voltunk. A kocsiból kitekintve Kemecsey Lajost pillantottam meg. Ott állott a pályaudvaron. Nem szabad lett volna, de önkéntelenül is megvertem az ablakot. Oda jön hozzánk. Rövid beszélgetés után azonban az őr bezárta ránk az ajtót. Később bejött a kocsiba az egyik őr s azt mondta, hogy ez az ember is jól nyilatkozott magukról.
Vártunk 2 óra hosszáig. Akkor lekisértek minkat az étterembe reggelizni. Teát kaptunk kenyérrel.
A tea rosz volt, de megittuk, mert már nagyon el voltunk kényszeredve.
Az utasok százai kiváncsian néztek ránk, miféle haramiák ezek, hogy olyan nagyon örzik őket.
Tiz óra után azt a parancsot kaptuk, hogy menjünk kihallgatásra. Hogyan, kérdeztük a katonáktól, hát nem Budapestre visznek? Nem. A rögtönitélő törvényszék most mindjárt összeül s megkezdődik a kihallgatás.
Felvezetnek mindhármónkat a Szamuely népbiztos vonatjának pazar fénnyel és elegentiával berendezett étkező kocsiába.
Először Dr. Erdős Kálmánt hívták be, ezután engem s utoljára Kerekes Bélát.
A kihallgatás egy-egy fél óráig tartott. A törvényszék elnöke Szamuely Tibor volt. Tagjai voltak a terrorcsapat parancsnoka, egy másik katona, két civil és egy jegyzőkönyvvezető.
Szamualy kérdezett, mi feleltünk. Bámulatosan tudott minden eseményt Hajdúszoboszlóról. Az április 23-án reggel 6 órakor tartott városi tanácsülés lefolyásáról is értesülve volt. Jó összeköttetései lehettek.
Dr. Erdős hangosan, élénk gesztusokkal kisérve, nagyon gyorsan beszélt. Mi kívülről a folyosó feljárójánál állottunk s az üvegajtón keresztül jól láthattunk mindent. Két terror katona vigyázott ránk. A mint Dr. Erdős odabent beszél-beszél, azt mondja az egyik nagy nevetve, az amelyik engem elfogott - "De jól tud ez is hazudni, mintha csak olvasná".
Dr. Erdős kijön. Engem hívnak. Bemegyek. Meghajtom magam. Szamuely éles, tüzben égő szemekkel fürkészve néz reám. Tekintetét felfogom.
Visszanézek, de ugyanakkor egy könnycsepp csordult ki a szememből. Otthon maradt beteg feleségem és kicsiny gyermekeimre gondolok. Szamuely az általános kérdések után rátér a dologra.
Sok mindenről kérdezősködött. A főkérdést azonban az állítólagos ellenforradalom s ezzel kapcsolatosan a polgárok felfegyverzése képezte.
Elmondottam, hogy városunkban ellenforradalom nem volt. Nem is lehetett, hiszen az egész városban alig volt egy néhány fegyver. Husvétkor már összeszedte a vörösőrség. Mi városi előljárók kötelességünknek tartottuk, hogy a román megszálló csapatokat ellenállás nélkül, békésen fogadjuk, mert a várost és a védtelen lakosságot nem akartuk az oknélküli pusztulásnak kitenni. Annál is inkább kötelességünk volt ez, mert erre az elmenekült direktórium által is fel lettünk hiva. A lakosság egyrészének felfegyverzését pedig azért tervezte a városi tanács, mert attól tartott, hogy a vörös katonák elvonulássa után s a román megszálló csapatok beérkezése előtt a vidékről bejövő garázda elemek az éj leple alatt rabolni és fosztogatni fognak.
Szamuely látható érdeklődéssel kísérte beszédemet s többször helyeslőleg bólintott és csak annyit mondott közbe "igen", "igen".
Egyszer váratlanul félbeszakít s átható vizsga szemekkel rámnéz. »Mondja csak milyen ember ez a másik kettő«? »Tisztességes, szorgalmas szegény tisztviselők.«
- Elmehet.
Kijöttem. Bement Kerekes Béla. Figyeltünk. Lassan de megfontolva beszélt. A törvényszék odabent már ideges, unja a dolgot. Tizenkettő elmult. Éhesek. Teritenek. Kerekes félóra mulva kijön. Ideges és szomoru. Lemondóan legyint kezével. Összenéztünk mind a hárman mi lesz most velünk? Dr. Erdős azon töri a fejét, hogyan lehetne innen megszökni. Ez ugyan képtelenség, hiszen minden mozdulatunkra vigyáznak. De hát a vízbefuló a szalmaszálhoz is kap.
Öt hat percnyi kínos várakozás után mind hármónkat ismét behívnak.
Szamuely rám néz s kérdi.
- Mi a kívánsága?
Megütődöm, hiszen ezt a halálraitélttől szokták kérdezni.
- Nekem az a kívánságom, hogy a rögtönítélő törvényszék bocsásson szabadon. Nagy családom van, ártatlanul fogtak el, mert mindég a nép érdekében dolgoztam, ugy hogy még a direktórium is meghagyott állásomban.
Helyeslő bólintás.
Következett Dr. Erdős Kálmán s azután Kerekes Béla.
Dr. Erdős előadta, hogy 80 krajcár napidíj mellett kezdette hivataloskodását s most is alig több a fizetése mint egy jóravaló napszámos embernek. Frontszolgálatot teljesített s idehaza is meghagyta állásában a direktórium. Kéri felmentését.
Kerekes Béla szintén kéri felmentését. Szegény iparos szülők gyermeke, maga is szegény s mindég híven és becsületesen dolgozott. Négy és félévig frontszolgálatot teljesített, többször sebesült, több kitüntetést kapott.
Forrás: Független Hajduság, 1920.06.20.
| Előző rész | Következő rész |
Hírarchívum | Impresszum | Preambulum | Köszönet | RSS | Eseménynaptár